Agrárközélet

A NAV készítheti el az őstermelők szja-bevallását

Agrofórum Online

A NAK kezdeményezésére jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly nagyjából négymillió ember személyijövedelemadó-bevallását készítette el a rendelkezésére álló információk alapján. A kormány a tervek szerint szeretné még több adózó adminisztrációs feladatait megkönnyíteni. Ehhez azonban a meglévő rendszer továbbfejlesztésére van szükség, ami több lépésben, több területen valósulhat meg.

Ez lehetővé teszi majd, hogy megvalósuljon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslata, amely szerint 2018-tól a mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készíti el a dokumentumot. Ez nagyjából 350 ezer embert mentesít a bevalláskészítés kötelezettsége alól.

Az Országgyűléshez benyújtott indítvány emellett arról is rendelkezik, hogy jövőre a munkáltatók válláról is lekerül az szja-bevallás készítésének terhe, mivel a NAV minden adatot megkap a munkáltatóktól, ezek alapján a hivatal kiállíthatja a dokumentumot.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Sikeres az idei mézfogyasztást ösztönző kampány

2018. december 12. 10:03

Az akció során minden eddiginél több, összesen 165 756 gyermek kapott mézes kenyeret, ajándék tasakos mézet és kifestő füzetet a helyi méhészektől ismeretterjesztő foglalkozás keretében.

Elkészült a tavaszi mezőgazdasági munkák állásáról szóló jelentés

2018. június 1. 11:56

A falugazdászok jelentései alapján május közepére csökkent a belvízzel borított területek nagysága, viszont a talajra juttatott peszticidek a csapadékhiány következtében nem mosódnak be a talajba, ami a hatékonyság csökkenését okozhatja.

Közös Agrárpolitika: a jövőről tanácskoztak a közép-kelet-európai agrárszervezetek

2019. december 7. 13:01

Az agrárszervezetek a találkozón a közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről tanácskoztak, közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben rögzítették, hogy összehangolják tevékenységüket a 2020-2027 közötti európai uniós agrárpolitika kereteinek és pénzügyi forrásainak kialakítása során.

A falugazdászok díjmentesen segítik az egységes kérelmek benyújtását

2019. április 10. 03:33

A támogatási kérelmek kétharmadát, évente mintegy 120 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével adják be a gazdák.