Agrárközélet

Hatékony a gyümölcsészeti és a nagyragadozó-védelmi program

Agrofórum Online

„A biodiverzitásról másképp 2.” címmel rendeztek tanácskozást az Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, amelyen többek között a hungarikumokról, a gyümölcs- és tájfajták, állatfajok megőrzéséről volt szó.

A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény jelentős eredménye, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő értékek száma mára elérte a 67-et, a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő értékek száma pedig a 157-et – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikomokért felelős államtitkára „A biodiverzitásról másképp 2.” elnevezésű konferencián.

Hozzátette, jelentős eredményeket értek el a gyümölcs- és tájfajták megőrzésére irányuló civil kezdeményezés alapján a gyümölcsészeti programban is, 2013 és 2016 között összesen 148 kert létesült, és közel 150 gyümölcs tájfajta 5405 oltványának telepítése történt meg. A szakmai konferencián az államtitkár a biológiai sokféleség fenntartásáról és megőrzéséről elmondta, ennek egyik fontos része a földikutya fajmegőrzés. Közölte, az utóbbi évek leggyorsabb védetté nyilvánítási folyamatának eredményeként, alig öt évvel az állomány tudományos felfedezése után, az idén a bajai földikutya-rezervátum védett természeti területen már biztonságban lehet a világ egyik legjelentősebb délvidéki földikutya állománya.

Elmondta, nagy érdeklődés övezi a nagyragadozók egyre nagyobb arányú magyarországi megtelepedését is. Az Északi-középhegység több élőhelyén nem csupán megjelentek, hanem stabil, szaporodó állományokat alkotnak a farkasok és hiúzok, illetve egyre gyakrabban mutatkoznak az országban a határokon átkóborló medvék is. Az államtitkár elmondta, a fokozottan védett farkas jelenlétére a gazdálkodók nem lehettek felkészülve, ezért a tartási technológián is változtatni kellett ahhoz, hogy megelőzhetők legyenek a károk. Így például a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanácsokat adó munkatársai mellett az őrzőszerepre használt ősi magyar kutyafajta, a kuvaszok tenyésztő szervezetei is segítik a gazdákat.

V. Németh Zsolt tájékoztatott arról is, hogy a tárca szakmai felügyelete alatt álló gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ elindította a Géngyűrű-programot, amely lehetőséget nyújt a Kárpát-medencében még összegyűjthető régi haszonállat-tájfajták helyi nukleusz – a fajta fenntartásához szükséges tenyészállatok előállítását szolgáló, kiemelten szelektált – állományainak kialakítására.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Drasztikusan zuhant az ukrán zöldség- és gyümölcsexport

2020. augusztus 16. 04:38

A COVID időszak alatt Ukrajna zöldség- és gyümölcskiviteléből származó bevétele 58,5 millió dollárra esett vissza.

Fagy: nem lehet megbecsülni a kárt a gyümölcsösökben

2020. március 31. 10:00

Az elmúlt napokban az ország rendkívül sok területén tapasztalhattak éjszakai fagyokat a termelők. Dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnökét, a március végén jelentkező fagyok kihatásának értékelésre kértük fel.

Alanyt is válasszunk, ne csak fajtát!

2019. november 4. 13:06

A gyümölcsfák minden tulajdonságát az alany és a fajta együttesen határozza meg. Nemcsak a faméretet befolyásolja az alany, hanem minden növekedési és fejlődési jellemzőt, a gyümölcsök méretét, minőségét, érési idejét, sőt még az őszi lombhullás időpontját is.

Nagy az eltérés a zöldség- és a gyümölcstermékpályák között

2018. november 6. 11:47

Az EU-csatlakozást megelőző időszak átlagában Magyarország zöldségtermő területe meghaladta a 100 ezer hektárt, de a vetésterület az elmúlt években a 74 ezer hektárt sem érte el.