Agrárközélet

Szabálytalanságok állami halgazdaságoknál

Agrofórum Online

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lezárta a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gazdálkodásának 2012-2015 közötti ellenőrzését, a számvevők mindkét társaságnál szabálytalanságokat tártak fel, amelyek nyomán javaslatokat fogalmaztak meg - közölte az ÁSZ.

Az ellenőrzés megállapította, hogy a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. felett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága az előírásoknak megfelelően gyakorolta a tulajdonosi jogokat. A társaság működésének szabályozottsága, a bevételek és ráfordítások elszámolása – a személyi jellegű ráfordítások kivételével – nem felelt meg az előírásoknak, a társaság vagyonnal való gazdálkodása nem volt szabályszerű a számvevők szerint.

A cég rendelkezett a törvény által előírt szabályzatokkal, azonban a számviteli politikát nem módosították, és az nem tartalmazott a saját és a vagyonkezelt vagyon elkülönített nyilvántartására vonatkozó előírást – emelték ki a közleményben. A belső szabályozási hiányosságok hozzájárultak ahhoz, hogy a bevételek és a ráfordítások elszámolása nem volt megfelelő. A beszámolók a vagyon – vagyonkezelt, illetve saját vagyon szerinti – megoszlásáról nem a valós helyzetet tükrözték, nem volt biztosított a nemzeti vagyonnal történő átlátható és felelős gazdálkodás követelményeinek érvényesülése. Az éves és évközi, beszámolási, adatszolgáltatási kötelezettséget teljesítették, azonban a közérdekből nyilvános adatokat nem tették közzé.

 A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. ellenőrzése során az ÁSZ azt állapította meg, hogy a társaság nem biztosította folyamatosan a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát, átláthatóságát és nyilvános ellenőrizhetőségét, mert 2015-ig kötelező számviteli szabályzatok hiányoztak, továbbá nem készítettek elkülönített nyilvántartásokat a közhasznú tevékenységekre, illetve a vagyonkezelt eszközökre, és a közbeszerzési törvény előírásait is minden évben megsértették. A társaság bevételeinek és ráfordításainak elszámolása ugyanakkor szabályszerű volt, és beszámolási kötelezettségének is eleget tett.

A 100 százalékos állami tulajdonban lévő Balatoni Halgazdálkodási Zrt. feletti tulajdonosi jogokat 2014. augusztus 21-ig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, ezt követően a Földművelésügyi Minisztérium (FM), illetve – 2015. augusztus 27-től a társaság vagyonkezelésébe vett Varászlói tógazdaság felett – a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) gyakorolta. A társaság az ellenőrzött időszakban nem tartozott a kormányzati szektorba.

Az FM tulajdonosi joggyakorlása megfelelt az előírásoknak, azonban az NFA-é nem volt szabályszerű, mert a vagyonkezelői szerződés nem terjedt ki minden vagyonkezelésbe adott vagyonelemre, és az átadott vagyonelemek értékének meghatározása sem volt pontos.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az ellenőrzött időszak végére kialakította a vagyongazdálkodás alapjául szolgáló szabályrendszerét, de nem teremtette meg teljes körűen a szabályszerű vagyongazdálkodás feltételeit, a saját vagyon nyilvántartása nem volt megfelelő. A társaság a kezelésében lévő állami vagyon nyilvántartásakor a halastavakat szabálytalanul vette nyilvántartásba. A saját és a kezelt vagyon értékének megőrzéséről ugyanakkor gondoskodott.

Az ÁSZ jelentésében az MNV vezérigazgatójának és a Nemzeti Földalap elnökének egy-egy, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója számára pedig nyolc javaslatot fogalmazott meg, míg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának hat, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökének egy javaslatot tett, amelyekre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

11 tonna hal illegális telepítését tárta fel a Nébih

2020. március 3. 14:17

A Nébih eljárást indított az elkövetővel szemben, továbbá felszólította, hogy igazolja a halak származását.

Mandulás pisztráng

2018. január 12. 13:14

Kicsit citromos, kicsit fokhagymás pisztráng ropogós mandulával a tetején – egyszerűen mennyei.

Ne csak karácsonykor együnk halat!

2018. december 19. 10:17

A friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada.

Beetetés volt a VOLT fesztiválon

2018. június 28. 12:35

A nyár a szabadtéri programok időszaka. A halfogyasztást ösztönző „Kapj rá!” kampány kóstoltató roadshowjának köszönhetően a következő hetekben számos rendezvényen és fesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők az egyszerűen elkészíthető, ízletes halból készült ételeket.