Agrárközélet

Változások voltak az AKG-kifizetés pályázatban

Agrofórum Online

Módosult az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című (VP4-10.1.1-16 kódszámú és a VP4-10.1.1-15 kódszámú) felhívások dokumentációja.

A módosítás során egyértelműen kiemelték azt, hogy az agrár-környezetgazdálkodási támogatásban kedvezményezett nem részesülhet AKG-támogatásban azon kötelezettségvállalásokra, előírásokra – csak az arra jutó összegre hat ki tehát ki a tiltás – amelyekre az 50/2017. (X. 10.) FM rendelet alapján a termelői csoportokon és termelői szervezeteken keresztül már közvetetten támogatásban részesült.

A kettős finanszírozás elkerülése érdekében így azon termelői csoportoknak és termelői szervezeteknek nyilatkozniuk kell az érintett kedvezményezett vonatkozásában arról, hogy mely AKG-vállalások esetében érintett a tagjuk az 50/2017. (X. 10.) FM rendelet alapján közvetetten támogatásban (pl. talajvizsgálat). A módosítás során beemelésre került az előlegfizetés lehetősége.

Pontosították a fémzárolt vetőmag felhasználásra vonatkozó előírást: „Kizárólag ellenőrzött (fémzárolt) szaporítóanyag felhasználása szakmailag elvárható mennyiségben adott területegységre vetítve”. A zöldtrágyanövény fogalomkörébe is beemelésre került a legalább 60 napig tartó fenntartási kötelezettség.

Továbbá egységesítésre került a VPAKG 2015-VPAKG2016 felhívásban a zöldugar fogalma: „legalább három egymást követő évig tartó állandó vagy időszakos zöld növényi borítottság, amelyet legalább három hazai fajból álló magkeverékkel, ebből legalább egy évelő pillangós faj alkalmazásával alakítottak ki”. Ugyanezen egységesítést vezettek be fogalom vonatkozásában a szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszapot tartalmazó komposztra: „a 50/2001. (IV.3.) Korm. rendelet szerint”.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Gazdainfó: hajrában a webGN beadás! - Még mindig érkeznek kérdések

2020. január 28. 15:33

Január 31-e a webGN beadás utolsó napja, a határidő jogvesztő hatályú, így sokan kapkodnak, nehogy támogatás megvonás legyen a vége. Az utolsó héten még mindig sok kérdést kapok ezzel kapcsolatban, így írtam egy last minute webGN GYÍK-ot, íme:

Meghosszabbíthatják az AKG és öko pályázatokat

2020. április 23. 11:29

A 2020 utáni európai uniós költségvetés és a Közös Agrárpolitika reformjának elhúzódó tárgyalásai miatt a mezőgazdasági támogatáspolitikában átmeneti időszakra kell készülni, amely a Közös Agrárpolitika jövőjével kapcsolatos döntések megszületéséig biztosítja majd az agrártámogatások jelenlegi keretek közötti igénylését és a kifizetések folytonosságát.

Ezeket a növényvédő szereket nem lehet AKG-ban használni

2020. február 4. 11:33

A Vidékfejlesztési Program irányító hatósága közzétette a nem alkalmazható növényvédő szerek listáját.

FruitVeB: gyorsítani kell a támogatások kifizetését

2020. április 7. 07:36

A kifizetési kérelmek sok projekt esetében már 6 hónapja benyújtásra kerültek, de nagyon lassú a kifizetési kérelmek ügyintézése.