Agrárközélet

Engedély nélkül árusított állatgyógyászati készítményekkel buktak le

Agrofórum Online

Internetes apróhirdetésekben állatgyógyászati terméket árusítók körében tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei december elején.

Az akció során a hatóság összesen mintegy 200 ezer forint értékű állatgyógyászati készítménnyel kapcsolatban intézkedett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mert a termékek forgalmazásához szükséges engedélyekkel és végzettséggel az ügyfél nem rendelkezett.

Lovak, sertések és baromfik kezelésére szolgáló készítményeket, de veszettség elleni vakcinát is árusított többek között a neten az a magánszemély, akit – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak biztosítása mellett – próbavásárlás során lepleztek le az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság szakemberei. Az engedély nélkül forgalmazott állatgyógyászati készítmények összértéke elérte a 200 ezer forintot.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében engedélyhez és végzettséghez kötött állatgyógyászati készítmények tiltott árusítása miatt indított hatósági eljárást a Nébih. Az érintett készítményeket forgalmazni kizárólag a területileg illetékes élelmiszer-ellenőrző hatóság által kiadott engedély birtokában és megfelelő végzettséggel, kereskedelmi egységben lehet. A próbavásárlás során átadott tételek jelölése nem felelt meg a hatályos jogszabályi előírásoknak, a termékek nem rendelkeztek magyar nyelvű címkével és magyar használati utasítással, eredetüket a forgalmazó nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A szakemberek elrendelték a készítmény lefoglalását, illetve forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A lefoglalt tételek döntő többsége nem szerepelt a Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítmények listáján.

A Nébih többek között figyelemmel kíséri az interneten hirdetett állatgyógyászati készítmények forgalmazását is. Az illegális, illetve ismeretlen forrásból származó készítmények alkalmazása komoly kockázattal jár, hiszen állategészségügyi hatásukat nem vizsgálták. Az engedéllyel nem rendelkező készítmények potenciálisan veszélyes és toxikus szennyezéseket, ellenőrizetlen melléktermékeket tartalmazhatnak, amelyek heveny vagy idült egészségkárosító hatással lehetnek az állatállományra. Az illegális szerek használatakor az állati szervezet károsodhat és a káros hatóanyagok közvetve – az állatból esetlegesen az élelmiszerláncba kerülve – a fogyasztók egészségét is veszélyeztethetik.

A hatóság kéri a lakosságot, hogy amennyiben illegális forgalmazást észlelnek, jelezzék a Nébih Zöldszámán (06-80/263-244) vagy az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen!

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Újabb mélyponton a sertésállomány

2020. augusztus 26. 08:47

2019. december 1-jén 909 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, 2,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában.

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

2020. június 23. 12:49

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén.

Ismeretterjesztő videó jelent meg az afrikai sertéspestisről

2018. augusztus 30. 08:46

Magyarországon ez idáig csak a vaddisznóknál jelent meg a betegség, de több szomszédos országban már a háztáji sertéseknél és nagyobb sertéstelepeken is pusztít a vírus.

Újabb elhullott vaddisznó - Sertéspestis a Tisza mellett

2018. május 17. 09:28

A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra.