Pályázatok

Veszélyben vannak a mezőgazdasági támogatások

Magyar Idők

Párizs a 2020 utáni időszakra vonatkozóan hajlandó lenne arra, hogy az Európai Unió új védelmi és biztonsági prioritásainak finanszírozása érdekében megkurtítsa a közös mezőgazdasági politika rendelkezésére bocsájtandó pénzösszegeket.

„Az EU többet ér, mint napi egy csésze kávé” címmel idézi a vezető svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, aki kijelentette, Brüsszelnek a Brexit miatt is több pénzre lesz szüksége a következő pénzügyi periódusban.

A 2014-től 2020-ig tartó pénzügyi időszakban a tagországok bruttó nemzeti jövedelmüknek egy százalékával járulnak hozzá az uniós költségvetéshez. Ez egy adófizetőre naponta egy csésze kávé árának felel meg, mondta Juncker, hozzátéve, nem kaphat mindenki ingyen sört és az EU többet ér, mint napi egy csésze kávé.

Günther Oettinger, az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosa elmondta, a Brexit miatt 12-13 milliárd euró lesz a hiány, miközben az Európai Uniónak új feladatai lesznek a határvédelem és a katonai védelem terén.Ez a hiány nem egyenlíthető ki spórolással, tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy szerinte az uniós költségvetéshez nem kellene az EU bruttó nemzeti termékének 2 százaléka, „csak egy picit több mint 1 százaléka: 1,1 százalék” – mondta.

Ami például megoldható, ha a műanyagra adót vetnek ki.

Juncker is és Oettinger is egyértelműen megerősítette, írja a lap, hogy ők alapvetően nem tennék kérdésessé a mezőgazdasági politika és a kohéziós politika tételeit. Viszont reformra mindkét területen szükség van – így Juncker.

Amire valóban számítani lehet, az egyáltalában nem ilyen megnyugtató az uniós támogatásban részesülő gazdáknak.Ezt a francia Contexte hírportál exkluzív értesüléséből láthatjuk.

Ugyanis birtokukba jutott a francia kormány azon belső irata, amely szerint Párizs a 2020 utáni időszakra vonatkozóan hajlandó lenne arra, hogy az Európai Unió új védelmi és biztonsági prioritásainak finanszírozása érdekében megkurtítsa a közös mezőgazdasági politika rendelkezésére bocsájtandó pénzösszegeket.

Azaz a 2020-tól kezdődő költségvetési időszakra nézve két dolog is fenyeget. Az egyik az, hogy megvonják Magyarországtól a kohéziós alapok egészét vagy egy részét, mert nem vagyunk hajlandóak abból a hatalmas jótéteményből és előnyből részesülni, amely Brüsszel és a nyugati országok szerint a migrációból fakad, és az EU világában a történelemben először a jóból büntetés, mégpedig súlyos büntetés terhe mellett kötelező részesedni.

A másik pedig a készülődő agrártámogatások megvonása. Hiszen fegyverkezni kell „a bármikor bekövetkezhető orosz agresszió megelőzésére/kivédésére”, ugye?

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Információk a rendezetlen Brexit esetén használandó állategészségügyi exportbizonyítványokról

2019. március 27. 11:17

A brit állategészségügyi hatóság – készülve az esetleges rendezetlen kilépésre – a napokban közzétette a kapcsolódó új exportbizonyítványokat.

A Brexit miatt hiány lehet Nagy-Britanniában a friss árukból

2019. augusztus 8. 10:46

Az importőrök raktározással és alternatív útvonalak kiépítésével igyekeznek megelőzni a kellemetlen meglepetéseket, de mindezt nem adják ingyen.

Versenyképtelenné válna a brit agrárexport szabadkereskedelmi megállapodás nélkül

2018. február 19. 09:48

Az Európai Unió piacára irányuló brit agrárexport nagy része versenyképtelenné válna, ha a brit EU-tagság megszűnéséig Londonnak nem sikerül szabadkereskedelmi egyezményt kötnie az unióval.

Nagy-Britanniának a kilépés után is szüksége lesz az EU-munkaerőre

2018. május 28. 14:19

Az utóbbi időben több más brit szakmai szervezet is a külföldi EU-munkaerő szükségességére hívta fel a brit kormány figyelmét a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatban.