Agrárközélet

Sárban áll a mátrai fakitermelés

Agrofórum Online

“Elkezdődött az új év, amelyben sok izgalmas feladat elé nézhetünk. Már az első héten a természet nagy kihívást adott nekünk, hiszen a téli fagy helyett a +10 fokos meleg idő köszöntött be” – közölte az Egererdő Zrt. közjóléti közleményében, amelyben hangsúlyozzák; az állami erdőgazdaság számára télen a legnagyobb feladat a fakitermelés. A területeik nagy arányú védettsége miatt ugyanis szinte csak vegetációs időn kívül van lehetőség ezen feladat elvégzésére.

Az Erdő-Mező erdészeti hírportál szerint az idős, véghasználati korú állományokban ilyen hőmérséklet és talajviszonyok mellett a már meglévő csemeték védelmére fokozottan kell figyelni, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a fakitermelést. Több erdészetnél most csak a középkorú erdők fahasználatára van lehetőség.

“Földútjainkon a közlekedés ilyen felázott talajon az utak teljes széttaposásához vezetne, így a faanyag szállítása is korlátokba ütközik. Bízunk benne, hogy a hétvégére jósolt fagyok megérkeznek, és tervszerűen végezhetjük tovább a munkánkat” – olvasható az Egererdő Zrt. közleményében.

(Erdő-Mező Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hétfőn indul az idei utolsó erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés

2019. szeptember 26. 08:33

A 2019. szeptember 30. és október 27. közti továbbképzésre a jelentkezést szeptember 27-ig fogadják.

Módosultak a hengeresfa, a tűzifa és az apríték kereskedelmi szállításának szabályai

2018. március 12. 20:00

NÉBIH: az új szállítójegy sokkal jobban megfelel a faanyagszállításban résztvevők (feladó, szállító, vevő) igényeinek.

Az adminisztrációs terhek enyhítésével is segítik az erdőtelepítést

2019. június 25. 12:04

A szaktárca csökkentette a minősítésre kötelezett fafajok számát, amivel a termelők adminisztrációs terhei jelentősen csökkennek.

Ennyi pénzért és ilyen feltételekkel indulhat majd az erdőtelepítés Magyarországon

2019. szeptember 20. 15:05

Szeptember 16-án tartották meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdő- és vadgazdálkodási osztályának Somogy megyei ülését, ahol többek között az erdőtelepítések támogatásának változásáról is szó esett - számolt be a mezőgazdasági termelőket is érintő módosításokról az Erdő-Mező erdészeti hírportál.