Növénytermesztés

Bólyban újraindul a szójaintegráció

Agrofórum Online

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy legalább kétszáz gazda mutatott érdeklődést február 6-án, a Bólyban rendezett szakmai konferencián. És ez nem is az egyetlen ilyen teltházas rendezvény szójaügyben.

A vendégeket Ádám János vezérigazgató köszöntötte. Tájékoztatást adott a Bonafarm cégcsoport tevékenységéről, fejlesztési elképzeléseikről, amelynek meghatározó eleme a szójatermesztés növelése.

A cégcsoport alapvetően érdekelt a minőségi élelmiszertermelésben, amelynek az alapanyagát saját termelésben állítják elő. Ehhez az állatlétszámot meg kell növelni, ami maga után vonja a takarmányigény kielégítésére – többek között a környező szójatermesztésben érdekelt gazdaságok integrációját – a szükséges takarmányalap biztosítását.

Kiemelte, hogy GMO-mentes élelmiszertermékeket bocsátanak ki, ami a GMO-mentes takarmányokra, így a szójára is természetszerűleg vonatkozik. Bóly tisztességes árat kínál az ilyen szójáért, mivel a világpiac a GMO-mentes élelmiszereket ártöbblettel preferálja.

*

Ezt követően néhány szakmai előadás következett, amelyekről a közeljövőben megjelenő Olajnövény- és szójatermesztőknek szóló Agrofórum Extra különszámunkban adunk részletes tájékoztatást.

A szójaintegrációt hivatalosan Tímár András, a Bonafarm Mezőgazdaság vetőmag-ágazat igazgatója harangozta be.

Bóly szerződéses rendszerben kívánja működtetni az integrációt. Ennek néhány részlete:

  • vetőmag kihelyezés kedvezményes áron,
  • termesztéstechnológiai ajánlás,
  • korszerű növényvédelmi technológia,
  • folyamatos szaktanácsadás,
  • minőséghez kötött, méltányos felvásárlási ár.

Mindez a termelés biztonságát szolgálja.

Az ágazatigazgató néhány számmal bemutatta, hogy érdemes szóját termeszteni, hiszen a jelenlegi támogatási rendszer mellett és persze megfelelő termésátlag esetén a szójatermesztés egyértelműen jövedelmező.

A szójatermesztés kalkulált költsége: 247 ezer Ft/ha. Baranya megyében az elmúlt – nem kimondottan szójás évben – a termésátlag 2,94 t/ha volt. A kedvező felvásárlási ár (112,9 ezer Ft/t) azt eredményezte, hogy hektáronként – a kerekítéseket figyelembe véve – 86,5 ezer Ft nyereség képződött a szóján.

Ez az eredmény bérleti díjak és támogatások nélkül értendő. Az előadó arra nem tért ki, hogy a bérleti díjat és a támogatásokat számszerűsítse, hogy alakulhatna az eredmény.

Mi néhány ismert adat birtokában megkíséreljük. A bérleti díjak manapság már elérik a 60 ezer Ft-ot hektáronként.

A támogatások közül a földalapú szintén hasonló nagyságrendű. A szója termelési támogatása 54 ezer Ft volt hektáronként 2017-ben. (A zöldítést nem vettük figyelembe, az ismert okok miatt.)

A bérleti díj és a földalapú támogatás „kiütik” egymást, viszont a szója termelési támogatása hozzáadódik a nyereséghez, így hektáronként – az előző évi termésszint esetét feltételezve – 140 ezer Ft/ha.

– Ugye, hogy nem is olyan rossz a szójatermesztés?! – mondta Tímár András, majd hozzátette: az előző évben – a helyi felmérések szerint – a kukorica 65,5 ezer Ft, a búza 79,9 ezer Ft nyereséget termelt hektáronként, ami jóval alatta maradt a szójáénak.

*

A szerződések készen vannak, várjuk a gazdákat – zárta a programot dr. Balikó Sándor a rendezvény moderátora, aki a tőle megszokott rutinnal vezette és tartotta mederben a színvonalas rendezvényt.

VIDEÓAJÁNLÓ:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A vevők hete a gabonapiacon

2020. május 11. 08:02

Európában múlt héten a vevők domináltak a főbb gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék mindegyike drágult.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Egy hónapos mélyponton a szója ára

2019. november 13. 10:17

Enyhe, 0,1 százalékos csökkenést követően 916,75 dollárcentre süllyedt a szójabab vékánkénti ára. Ez jó egy hónapos mélypontot jelent a termény kurzusában.

Három hetes mélyponton a kukorica

2020. június 24. 08:03

Európában visszatértek a mínuszok, a négy kiemelten fontos agrártermék közül háromnak az ára csökkent a következő határidőre.