Pályázatok

Idén még biztosan lesz sertés állatjóléti támogatás

FM

A sertéságazatot érintő nemzeti hatáskörben meghirdetett támogatások közül a sertés állatjóléti támogatások a legjelentősebbek. A sertéstartók a sertéstenyésztés során az előírásokon túlmutató kötelezettségvállalás ellentételezésére vehetik igénybe ezt a vissza nem térítendő támogatást.

A hízók után igénybe vehető sertés állatjóléti támogatások fenntartását az Európai Bizottság évi 7,64 milliárd Ft támogatási kerettel engedélyezte Magyarország számára, amely nemzeti hatáskörben 20%-kal meghaladható. 2014. évtől kezdődően végrehajtott áfa csökkentés gazdaságfehérítő hatására, valamint a 2014. és 2016. években bekövetkezett sertés létszámnövekedés következtében a támogatási igény folyamatosan nőtt, hiszen míg 2014. évben 3,9 millió darab, addig 2015-ben már 4,18 millió darab, 2016-ban pedig már 4,2 millió darab sertés után igényeltek támogatást a termelők. A támogatásban a hazai sertéstartóktól vágóhídra kerülő vagy élve külföldre kiszállított vágósertések, továbbá a tenyésztésre tovább értékesített koca süldők részesülnek.

A megnövekedett termelői igények kielégítése érdekében nemzeti hatáskörben, többlet költségvetési források beállításával volt mód támogatási keretemelésre, amelynek révén a 2014. évi keret 7,2 milliárdról 8,5 milliárd forintra, 2015 végére 8,5-ről 9,1 milliárd Ft-ra emelkedett, míg végül a 2016. és 2017. éves keret a maximálisan nyújtható 9,144 milliárd forintra nőtt. Ezt a támogatási keretösszeget – amely már eléri a nemzeti hatáskörben 20%-kal megemelhető felső mértéket – Magyarország nem lépheti túl.

Ez azt jelenti, hogy 2017. első három negyedévében minden jogosnak minősülő kérelem 100 százalékban kifizetésre került, de a 2017. IV. negyedév után igényelt várható jogos kérelmek teljes kifizetésére a maradék keret nem nyújt lehetőséget. Ilyenkor – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a jogos kérelmek kifizetésének arányos visszaosztásra kerül sor. A termelők korábban, a 2014 -2016. években a IV. negyedévre vonatkozóan a jogos támogatási igények 57,78%, 62,94% illetve 59,49%-át kapták meg.

A 2017. I-III. negyedévi állatjóléti támogatási igények Magyar Államkincstár által elvégzett feldolgozása alapján 2017. év IV. negyedév után a támogatás az egy-egy kérelemben jogosan igényelt támogatási összeg 52-54 %-áig lesz teljesíthető. A támogatást a Magyar Államkincstár előreláthatólag 2018. április első hetében fizeti ki.

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé. E folyamatban mindent megteszünk annak érdekében, hogy valamennyi valós költségre az általuk jóváhagyott keretösszeg elegendő legyen.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

1900 malac veszett oda Alsómocsoládon

2018. október 14. 14:21

A tűzoltók a nagy füst miatt nem tudták kiterelni az állatokat az épületből, ezért valamennyi malac elpusztult.

A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak

2019. augusztus 23. 07:07

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM az MTI-vel.

Az afrikai sertéspestis miatti veszteség kompenzálásán dolgozik a kormány

2018. május 20. 05:54

Becslések szerint a megbetegedés megjelenésével elveszített exportpia­cok tizenegymilliárd forintos veszteséget okozhatnak az ágazatnak.

A sertésembrió-elhalás kockázatát mérséklő kutatásba kezdtek

2019. március 3. 08:33

A szakemberek speciális zsírsavakat tartalmazó takarmányokat is fejlesztenek, hogy ezzel növeljék a megtermékenyülés valószínűségét és azt követően védjék az anyaállatot, valamint a magzatokat.