Agrárközélet

Hiánypótló az agrár- és élelmiszer-kereskedelem országos osztály

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán belül február 28-án megalakult agrár- és élelmiszer-kereskedelem országos osztály, amely a kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokra fókuszál.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Agrár- és Élelmiszer-kereskedelem Országos Osztálya 2018. február 28-án alakult meg Dunaharasztiban, Csorbai Attila elnök vezetésével. Tevékenységének felügyeletét Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke látja el.

– Az új osztály hiánypótlóként jött létre, a kamara ezen területen tevékenykedő tagjainak nyújt szakmai támogatást, valamint szintetizálja felvetéseiket, törekszik problémáik megoldására, javaslatok együttes kidolgozására – hangsúlyozta Éder Tamás az ülésen.

Az alakuló tanácskozáson többek közt szóba került a hazai védjegyek helyzete, illetve a Magyar Élelmiszerkönyvvel kapcsolatos felvetések, a kiskereskedelmi láncok beszállítási követelményeivel kapcsolatos észrevételek, továbbá a korrekt beszállítói szerződések szükségessége. De például a göngyölegek, rekeszek, raklapok kereskedelmi használatának problémáiról is szót ejtettek.

Emellett az osztály tagjai tájékoztatást kaptak az Európai Unióban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felszámolásáért folyó munkáról. Ebben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, jelentős nemzetközi szakmai szervezeteken keresztül, határozottan képviseli álláspontját. Az elmúlt években folytatott európai felmérések és konzultációk is rávilágítottak arra, hogy az élelmiszer-ellátási láncban jelenlévő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok negatívan befolyásolják a lánc működését és a szereplők pozícióit az agrár-élelmiszeripari termékek piacán. Az Európai Bizottság 2017 második felében – itthon a kamara hathatós közreműködésével – nyilvános konzultáción gyűjtötte össze a mezőgazdasági termelők, feldolgozók, kereskedők és más érdekelt felek véleményét a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatban.

Az osztály munkaterve a következő hónapokban alakul ki, ahogy az alosztályok, munkacsoportok rendszere is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Itt van a lista: ilyen kukoricát vegyen, ha nagy termést akar!

2019. december 6. 15:01

A kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet ebben az évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Hibaüzenetet kaphatnak a NAV-tól az őstermelők

2018. április 13. 09:26

az őstermelők érvényes őstermelői igazolványuk ellenére sem tudják benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendszeresített 1858 számú bevallást.

Középpontban a vadkárfelmérési útmutató

2018. november 30. 09:11

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos gazdatájékoztató rendezvénysorozatot szervez az új vadkárfelmérési útmutatóról.

A marhahús-fogyasztás növeléséért kampányol a kamara

2018. március 7. 12:48

A magyarországi fogyasztás fejenként és évente 2,0-2,5 kilogramm a marha- és a borjúhúsból, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilogrammos átlag csupán harmada.