Gépinfo
Fizetett tartalom

BreakMix – Májustól rendelhető a Väderstad egyedülálló kopóhegye

Vaderstad Kft.

Az új BreakMix kopóhegy a keverő és a lazító hatás kombinációja. A Väderstad innovációja szélesebb körű használhatóságot, valamint agronómiai előnyöket biztosít a gazdaságok számára.

„Az új és egyedi kialakítású BreakMix kopóhegy hatékonyan szünteti meg a talajtömörödést, miközben intenzív keverőhatást biztosít a felső talajrétegben” – mondta Magnus Samuelsson, a Väderstad koncepciók kidolgozásáért felelős szakembere. Hozzátette: „A BreakMix sokoldalúságot, alacsonyabb input költségeket, valamint agronómiai előnyöket biztosít használója számára.”

A z új kopóhegy az alapművelésben, majd ezt követően is használható, elsősorban nehéz művelésű, kötött talajokon, ahol gyakori probléma a talajtömörödés. „A kopóhegy egyedi kialakításának köszönhetően a lazítóhatás akár 30 cm-ig terjedő mélységig kihasználható, ami igen meggyőző keverő hatással párosul” – fogalmazott Magnus. A szakember szerint „mivel a baktériumok és a gombák a felső 10 cm-es talajrétegben a legaktívabbak, a növényi maradványok bekeverésének is ehhez kell igazodnia a gyorsabb feltáródás érdekében. Mivel a BreakMix keverő hatása csak a felszínen érvényesül, nem hozza fel a nagyobb rögöket. A le-, és felfele irányuló vízmozgást akadályozó talpak és tömörödések hatékonyan számolhatók fel az új kopóhegy segítségével.”

A BreakMix kopóhegy Marathon keményfém betéttel készül, ami különösen hosszú élettartamot biztosít. A kopóhegy 2018. májusától rendelhető a Väderstad szántóföldi kultivátoraira.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Cenio - Az új könnyű és univerzálisan használható kultivátor

2019. december 12. 15:32

A Cenio univerzálisan használható 5 és 25 cm munkamélység között mind sekély tarlóhántáshoz, mind pedig közepes mélységben keverő és a mélyen lazító talajműveléshez.

Magyar talajművelő gépek a holland gazdák szolgálatában

2019. november 29. 15:44

Másodszor vett már részt a világ legjelentősebb mezőgazdasági gépkiállításán, a hannoveri Agritechnicán a Busa Bt. A cél a tanulás, a gépek megismertetése volt, illetve partnereket is keres a vállalkozás a gépek forgalmazásához.

Az eszköz, ami két technológiát egyesít - Kerner Corona hibridkultivátor és Versatile traktor Kertán (VIDEÓ)

2018. augusztus 6. 08:46

Július utolsó napján tartott szántóföldi bemutatót a Veszprém megyei Kertán a Vektor-Holding Kft.

Gépészet Videó

Mezőfalvai anzix - III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow 

2019. május 28. 09:03

A NAK szántóföldi bemutatója visszakerült indulási helyére, Mezőfalvára. Az előző bemutatóhoz képest a terület nagyobb lett (62 hektár), a kiállítók száma nőtt (több mint 150), az álló- és mozgógépes részek egyaránt nagyobbak lettek, a szakmai programok is kiegészültek az erdőgazdálkodás témájával.