Agrárközélet

Jégkármérséklő-rendszert építenek ki a határ romániai oldalán is

NAK

A romániai Szatmár megyében is kiépítik a jégkármérséklő-rendszert. Utóbbiban az OMSZ is közreműködik. Idehaza pedig az előkészületek zajlanak.

A román-magyar határmenti övezet együttműködését elősegítő, Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretében támogatást nyert a Szatmár Megyei Tanács és az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közös pályázata. A projekt célja jégkár mérséklése a romániai Szatmár megye területén. A partnerségi megállapodást Radics Kornélia az OMSZ elnöke, Buda István az OMSZ gazdasági elnökhelyettese, és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke 2018. március 7-én írta alá Szatmárnémetiben.

A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer Szatmár megye területén, megyén belüli központi irányítással épül ki. Az OMSZ a napkori radar-állomásnak, és további nyolc határmenti magyar meteorológiai állomás infrastruktúrájának fejlesztésével, valamint technológiai tudásának adaptálásával vesz részt a megvalósításban. A programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja, melyet a résztvevő két tagállam nemzeti társfinanszírozással egészít ki.

Azt korábban már többször is jelezte Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, hogy az idehaza hamarosan induló, a kamara által működtetendő jégkármérséklő-rendszerhez várják akár a szomszédos országok csatlakozását is. Azt még nem tudni, hogy a szatmári és a magyarországi között lesz-e kapcsolat, de az elvi lehetőség fennáll. Már csak azért is, mert a NAK számára szintén az OMSZ szolgáltatja majd a jégeső-adatokat.

A hazai helyzettel kapcsolatban a NAK-elnöke elmondta, jelenleg a talajgenerátorok kihelyezése és az ezüst-jodidok uniós közbeszerzése zajlik. Hozzátette, 986 darab ezüst-jodidos talajaggregátor épül országszerte, ebből 222 automata üzemmódban képes védekezni. Megismételte azt is, hogy a működési költséget évente nagyjából 1,5 milliárd forint, a rendszerrel megóvott termelési érték pedig 50 milliárd forint (azaz 1 forint ráfordítással 33 forint termelési érték menthető meg). A jégkármérséklő-rendszer egyfajta hasznosságával kapcsolatban Varga István, a Róna Mezőgazdasági Szövetkezet kertészeti ágazatvezetője elmondta, hogy ha elkezd működni, akkor a növénybiztosításra kevesebbet kell majd költeniük. Győrffy Balázs meg is jegyezte, a rendszerért nem is lelkesedtek a hazai, növénybiztosítást kínáló társaságok, így látszik, hogy „jó úton járunk”.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Teendők tartósan vízhiányos időszak esetén

2018. augusztus 27. 07:03

Augusztus 15-túl hivatalosan is tartósan vízhiányos időszak van. Bővebb összefoglaló az ezen időszak alatt fennálló nyilatkozattételi és adatszolgáltatási kötelezettségekről.

Hiánypótló az agrár- és élelmiszer-kereskedelem országos osztály

2018. március 1. 16:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán belül február 28-án megalakult agrár- és élelmiszer-kereskedelem országos osztály, amely a kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokra fókuszál.

A repce vetésének kedvezett a csapadékos idő

2019. szeptember 11. 10:17

Országszerte zajlik a repce vetése, a csapadékos időjárás kedvező hatással van a magok fejlődésére.

Jelentős változásra számíthatunk az állattenyésztésben

2018. december 29. 15:21

November elsejétől minden tagállamban, így hazánkban is alkalmazni kell az új európai uniós irányelv rendelkezéseit. A módosítás liberalizálja a piacot, így a tenyésztőszervezetek bármely országban megjelenhetnek.