Agrárközélet

Véget ért a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka

FM/ NÉBIH

A korábbi évekhez hasonlóan idén március 1-jén is útjára indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amit Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelt el.

A hatóság elsősorban a húsvéthoz kapcsolódó termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító élelmiszervállalkozásokat vizsgálja. A mustra félidejéig 2.135 ellenőrzést végeztek el a szakemberek és a szabálytalanságok miatt kiszabott bírság meghaladta a 7,3 millió forintot. A szezonra jellemző termékek mellett, az akció új elemeként, a tojásfestékeket is megvizsgálta a Nébih, ami igazán megnyugtató eredményt hozott.

Az egy évtizedes múltra visszatekintő ellenőrzés-sorozat a tavaszi szezonban minden évben a Húsvét hétfőt megelőző időszakban zajlik. Az átfogó vizsgálatot az Földművelésügyi Minisztérium (FM) rendeli el, majd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le az élelmiszerláncban. Ahogy az ilyenkor kínált árucikkek is sokfélék, úgy a vizsgálat is széles spektrumú: a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményektől – különösen a sonkától – kezdődően, a tojáson át az édesipari termékekig, az alkoholos italokig, valamint a szezonális zöldség- és gyümölcsfélékig terjed.

Az ellenőrzés-sorozat első időszakában, azaz március 1-je és 18-a között felkeresett 1.958 létesítmény esetében összesen 5 alkalommal volt szükség az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására, s bár ez a szám csökkenést mutat a tavalyi év hasonló időszakához képest, a feltárt szabálytalanságok – és a velük összefüggésben alkalmazott bírságok – tekintetében romlott a helyzet. A szakemberek 74 esetben róttak ki bírságot, melynek összege meghaladja a 7,3 millió forintot.

A 2017-es tavaszi szezonális vizsgálat „félidős” adataival összehasonlítva, idén kevesebb higiéniai hiányosságot (az összes ellenőrzés 3,6%-ában) tapasztalt a hatóság. Az ellenőrzés alá vont termékek esetében több minőségi, valamint összetételbeli (3,4%) probléma adódott, mint egy évvel ezelőtt, a nyomon követhetőség viszont egyértelműen javult (2,2%-ról 1,3%-ra mérséklődött a hiányosságok aránya).

Idén első alkalommal a kereskedelemben kapható tojásfestékek ellenőrzésére is sor került. Az országszerte megmintázott 44 tojásfesték csomagból 126 különböző tojásfestéket vizsgált meg a Nébih laboratóriuma. Csupán egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott.

Örömteli hír, hogy a jelölés szerint csak természetes színezékeket tartalmazó tojásfestékekben a vizsgálatok valóban nem mutattak ki mesterséges színezéket. Egyes gyártók pedig külön jelölték, hogy a festékek nem tartalmaznak azoszínezékeket, amit a mérések is megerősítettek.

A tavaszi szezonális ellenőrzés-sorozat, annak érdekében, hogy az ünnepek idején is kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a családok asztalára, egész Húsvét hétfőig tart.

A részletes vizsgálati eredmények itt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Új cégek csatlakoztak a Hazai alapanyagok a magyar menzán programhoz

2018. december 2. 12:09

A program bővülése azt mutatja, hogy a szolgáltatási ág piaci szereplői magukévá tették a kormány célkitűzését, hogy a közétkeztetést jó minőségű, biztonságos hazai alapanyagokkal kell ellátni.

Közeleg a tartási helyek adategyeztetésének határideje

2020. június 7. 10:47

Június 15-én lejár a több tartási hellyel rendelkező állattartók adategyeztetésének a meghosszabbított határideje.

Fontos a járványvédelmi zártság biztosítása a madárinfluenza miatt

2019. március 20. 08:33

A felelős állattartói magatartás, az országos főállatorvosi határozatban szereplő előírások betartása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hazánk megőrizhesse mentességét, és megelőzhető legyen egy, a két évvel ezelőttihez hasonló madárinfluenza járvány kitörése.