Agrárközélet

Felhős, csapadékos idővel érkezik a következő hét

MTI

Borúsabb, csapadékosabb időjárással kezdődik a jövő hét, a maximumok 25 fok alatt alakulnak. A hét második felében visszatér a napsütéses, tavaszias idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti, rövid időszakokra vékonyodik el, szakadozik fel a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor, délután, este nyugaton, délnyugaton egy-egy zivatar is előfordulhat. Délkeleten, keleten a legkisebb a csapadék esélye. Nagy területen élénk, elsősorban a Baja-Győr vonal környezetében helyenként erős lesz a szél is. A leghidegebb órákban 12-17 fok lesz, napközben 19-24 fokig melegszik a levegő.

Kedden is többnyire erősen felhős lesz az ég. Nyugaton több helyen, másutt elszórtan várható eső, zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 10-15, a maximumhőmérséklet 17-23 fok között valószínű.

Szerdán helyenként várható záporeső, délután már napos idő valószínű, de megerősödik, a Tiszántúlon viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 18-22 fok között alakul.

Csütörtökön és pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű, de keleten még időnként megerősödhet a légmozgás. Csütörtökön a leghidegebb órákban 7-12, pénteken 6-11 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok csütörtökön és pénteken is 18-22 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap is napos idő várható, csapadék nélkül. Szombaton megélénkül, vasárnap keleten megerősödik a légmozgás. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, vasárnap 5-12 fok között valószínű. Szombaton napközben 18-23, vasárnap 18-22 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Több helyen is kárt okozhatott a fagyos időjárás

2018. március 5. 18:35

A hideg idő növényvédelmi szempontból hasznosnak ítélhető.

Ilyen lesz az időjárás október utolsó napjaiban

2018. október 28. 16:41

Kevésbé napos, inkább borús, szeles idő várható október utolsó napjaiban. Jelentősebb lehűlésre egyelőre nem kell készülni: jövő héten fagy nem várható, napközben is 20 fok körül alakulnak majd a maximumok.

Kevesebb búza lesz?

2019. június 27. 07:41

A szélsőséges időjárás miatt az előzetes becslések alapján várt 5 millió tonna búza helyett akár 20 százalékkal is kevesebbet takaríthatnak be a gazdák – nyilatkozta a Népszavának a GOSZ tiszteletbeli elnöke. A kukorica egyelőre jól bírta az idei időjárási viszontagságokat, s jókor jött neki az eső is.

A szabadföldön termesztett paradicsom hiánybetegségei és élettani károsodásai

2019. augusztus 15. 04:36

Miért fontos a hiánybetegségek és élettani károsodások ismerete? Mik lehetnek a kiváltó tényezők? Hogyan jelentkezhetnek a szabadföldön termesztett paradicsomon a talaj- és időjárási tényezőkből, valamint a tápanyag-ellátásból adódó károsodások?