Agrárközélet

A mezőgazdaság a GDP termeléséhez 3,3 százalékkal járult hozzá 2017-ben

NAK/KSH

Az agrárium 2017-es nemzetgazdaságbeli szerepét összegezte friss kiadványában a KSH. Az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátása folyó alapáron 2568 milliárd forint volt 2017-ben.

Tavaly az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának értéke 427 milliárd euró volt, ami 5,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés főként drágulásból adódott, a növénytermesztés kibocsátása összességében 2, az állattenyésztésé 10 százalékkal nőtt. A termelés volumene gyakorlatilag megegyezett az előző évivel. Magyarország az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának 1,9 százalékát állította elő.

Magyarországon az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) termeléséhez 3,3 százalékkal járult hozzá 2017-ben. A bruttó hozzáadott értékből 3,9 százalékot adott az agrárium, a beruházásokban 4,8, a foglalkoztatásban 5 százalék volt az aránya.

Az élelmiszeripar a GDP előállításából 1,9 százalékkal részesedett 2017-ben, az ágazat bruttó hozzáadott értéke 2,2 százaléka volt a teljes nemzetgazdaságénak. Az élelmiszer-, ital- és dohány-termékcsoport – a nyersanyagok árufejezetbe sorolt mezőgazdasági eredetű nyersanyagokkal együtt – 2017-ben 8,5 százalékkal részesedett Magyarország külkereskedelmi kiviteléből és 5,6 százalékkal a behozatalból. A termékcsoport egyenlege 915 milliárd forint aktívumot mutatott, a behozatal összesen 1737 milliárd forintot, a kivitel 2652 milliárd forintot tett ki.

Az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátása folyó alapáron 2568 milliárd forint volt 2017-ben, 0,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A volumen 5,2 százalékos csökkenése mellett az árak 4,7 százalékkal nőttek. A növényi termékek aránya 58, az állatok és állati termékeké 34, a mezőgazdasági szolgáltatások és másodlagos tevékenységeké 7,5 százalék volt. A nemzetgazdaság összes beruházási értékéből a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ág 4,8, az élelmiszeripar 3,1 százalékkal részesedett. A teljes nemzetgazdaság beruházási volumene 17, a mezőgazdaságé 12 százalékkal nőtt, az élelmiszeriparé 1,6 százalékkal csökkent.

2017-ben a mezőgazdasági termelői árak az előzetes adatok szerint 5,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek 3,3, az állatok és állati termékeké 9,3%-kal. A mezőgazdasági termőföldárak – az előző két év 16, majd 10 százalékos növekedése után – átlagosan 22 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőttit. Ezen belül a szántó ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 25 százalékkal. Egy hektár szántóföld országos átlagára 1 302 400 forint volt.

2017-ben kukoricából 22, búzából 6,5 százalékkal kevesebbet takarítottak be, mint 2016-ban, a termés mennyisége 6,8, illetve 5,2 millió tonna volt. Napraforgóból 2,0 millió, repcéből 939 ezer tonna termett. A szarvasmarha-állomány 2011 óta folyamatosan bővül, 2017. december 1-jén 2,1 százalékkal több jószágot (870 ezer darabot) tartottak a gazdák, mint egy évvel korábban. A sertésállomány nagysága 2,9 millió alá esett, a juhállomány 1,1, a baromfiállomány 40,1 millió volt. Az előzetes adatok szerint a hazai vágóállat-termelés 4,3 százalékkal csökkent, a teljes mennyiség 1,5 millió tonna volt.

A részletes elemzés itt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Gázt adott a Yamaha! - Erősítenek a mezőgazdasági robottechnológiában

2018. december 1. 11:37

A 12 millió új-zélandi dollárt érő befektetés révén startup, a Robotic Plus 15 százaléka került japán kézbe.

Megduplázódott az Opus agrárbevétele

2020. június 4. 15:17

Az értékesítés nettó árbevétele is 108 százalékkal nőtt: míg 2020 első negyedévében már 13,52 milliárd forint, addig tavaly ugyanezen időszakban még csak 6,5 milliárd forint volt 2020 első negyedévében.

Az Európai Bizottság munkavédelmi ajánlást fogalmazott meg az agrárium számára

2019. július 5. 12:52

Szinte minden munkavégzés közben bekövetkező baleset előfordulhat az agrárium területén.

A kényszerszabadságon lévőket a földekre küldenék dolgozni a franciák

2020. március 24. 16:32

A francia gazdaság évtizedek óta több ezer külföldi idénymunkást alkalmaz a földeken, akik a karatnénszabályok miatt idén nem jöhetnek Franciaországba.