Növénytermesztés

Szélsőséges termésmennyiség várható búzából

Világgazdaság

Az aranyat érő eső ellenére csak közepes termésre számítanak a búzatermesztők, viszont nagy szélsőségek mellett: lesznek egészen kiváló és nagyon gyenge hozamok. A világpiaci árak ugyanakkor az elmúlt hetekben elindultak felfelé, ami hat a magyar piacra is - írja a Világgazdaság.

A jó áttelelés után a kora tavaszi aszály megviselte a búzavetéseket, a májusi csapadék rendkívül jól jött – mondta a Világgazdaságnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke. Ezzel együtt a búza összképe vegyes, az elnök szerint ilyen szélsőséges várható termésmennyiség régen volt tapasztalható. Bár idén lehetséges, hogy nagyon korán indul az aratás, még addig is sok idő van, és a termésmennyiség nagyban függ a talajtól és a technológiától is – tette hozzá. A táblák mostani állapotából az látszik, hogy a gyengébb, homokos területeken ritka alacsony termésátlagok várhatók, míg a jobb, magas aranykorona-értékű földeken kiváló hozamokkal számolhatnak a gazdák. Vancsura 4,5 millió tonnára számít, az 5 millió tonnát nem tartja valószínűnek. Ehhez az is kellene, hogy a termelők megadják azt a tápanyagot a növénynek, amelyre szüksége van – tette hozzá a tiszteletbeli GOSZ-elnök.

A szélsőségessé váló időjárás megnehezíti a növényvédelmet is. A gabonát károsító rovarok zöme áttelelt, és a nagy melegben erős rajzásnak indult, így szinte éjjel-nappal dolgozniuk kellett a növényvédőknek – mondta Vancsura József. Az eső meghozta a gombabetegségeket is, jelen van a lisztharmat és a különböző rozsdabetegségek is. „Aki csak az autóból figyelte a búzatáblát, azt nagy meglepetések érhetik” – utalt a GOSZ tiszetelebeli elnöke arra, hogy a korábbi rutinok ma már nem működnek a gabonatermesztésben. Egyre nehezebb a növényvédelem, folyamatosan „bent kell lenni” a táblában, és azonnal reagálni kell a növényvédelmi problémákra – mondta.

Miután májusban az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma (USDA) csökkenő búza-, kukorica- és szójatermést becsült, valamint az orosz terméskilátások is jóval alacsonyabbak a tavaly betakarított mennyiségnél, az elmúlt napokban tovább emelkedtek a világpiaci árak. A párizsi gabonatőzsdén például a búza szeptemberi határidős jegyzése a múlt hét végére tonnánként 182,5 euróra szökött fel, miközben egy hónappal ezelőtt 162,25, két hete pedig 171,75 euró volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Az időjárás miatt drágult a kukorica

2020. január 11. 08:39

Az Egyesült Államok középnyugati térségeiben a tavalyi időjárási körülmények miatt valószínűleg a vártnál alacsonyabbak voltak a terméshozamok a kukorica esetében.

Friss adatokra várnak a befektetők

2020. január 10. 09:04

A búza 1,8 százalékkal a tonnánkénti 206,8 dolláros szintig drágult, de a kukorica és a szójabab is 0,4-0,4 százalékot vesztett értékéből. Előbbi kurzus a tonnánkénti 151 dollárig, míg utóbbi a 346,5 dolláros szintig húzódott vissza.

Nitrogén fejtrágyát a búzának és árpának… de mennyit?

2019. március 1. 11:49

Tavasszal az egyik legelső és legfontosabb szántóföldi munka a gabonák első fejtrágyázása, amit minél előbb célszerű elvégezni, amint az időjárás és a hatályos rendelkezések megengedik, valamint rá lehet menni a talajra jelentős taposási kár nélkül.

A közel-keleti kockázatokat árazzák a befektetők

2020. január 9. 09:02

A búzapiacon egy újabb egyiptomi beszerzési tender eredményére vártak. Annyi már kiderült, hogy amerikai ajánlatot nem fogadtak el Kairóban és az árak is emelkedhettek az egy hónappal ezelőtti aukcióhoz képest.