Agrárközélet

Még 1 napig módosíthatók az előzetes ellenőrzésben érintett kérelmek

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét, hogy 2018. június 19-ig van lehetőség az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására.

A Magyar Államkincstár (MÁK) az idei évben is előzetesen ellenőrizte a benyújtott egységes kérelmeket, és az ügyfélkapun keresztül értesítette a gazdálkodókat, kamarai falugazdászokat, szaktanácsadókat, ha a kérelem hibát, hiányosságot tartalmaz. Az ellenőrzés kiterjed többek között a blokkban való túligénylésre, a berajzolt táblák átfedésére, a kötelezően csatolt dokumentumok meglétére, illetve az állatállományra történő igénylés esetleges hibáira.

A termelőknek 2018. június 19-ig van lehetőségük arra, hogy a MÁK által jelzett problémákat orvosolják, és ezzel elkerüljék a támogatás csökkentését vagy az esetleges szankciókat. Fontos megjegyezni, hogy szankciómentesen kizárólag az értesítésben foglalt hibák módosíthatók.

A kamarai falugazdászok közreműködésével beadott kérelmek esetében a MÁK a falugazdászokat értesíti az ellenőrzés során észlelt problémáról, akik a javítás elvégzése érdekében felveszik a kapcsolatot az érintett gazdálkodóval.

A MÁK közlése szerint az idei ellenőrzési eredmények alapján megközelítőleg 27 ezer termelő kérelme érintett, jellemzően kisebb hibával. Ebből kevesebb, mint 11 ezret tesz ki a falugazdászok közreműködésével beadott kérelmek száma. Közülük több mint 8 ezer termelő esetében már megtörtént a kérelmek javítása.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét, hogy a telefonon vagy levélben történt értesítésnek megfelelően 2018. június 19-ig feltétlenül keressék fel falugazdászukat, hogy határidőig megtörténhessen a kérelmek javítása.

2018. május 31-ig 173 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek kétharmadát, mintegy 120 ezer kérelmet a kamarai falugazdászok segítségével. Az előzetes ellenőrzés tapasztalatai is azt mutatják, hogy érdemes igénybe venni a NAK ingyenes szolgáltatását, a falugazdászok közreműködésével történő kérelembeadást: az előzetes ellenőrzés során a falugazdászok által benyújtott kérelmek mindössze 9 százalékánál tártak fel hibát, az egyénileg benyújtott kérelmek esetén ez a szám megközelíti a 30 százalékot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Akár egy nap alatt felpörgethetik fejlesztéseiket az agrár-startupok

2019. augusztus 23. 03:44

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal 2019. szeptember 22-ig várja azoknak a startupoknak a jelentkezését, akik rapid tanácsadással egy nap alatt akár tucatnyi agrár-, üzletfejlesztési vagy befektetési szakember bevonásával állítanák növekedési pályára vállalkozásukat.

Az osztatlan közös tulajdonnal érintett földeket a gazdáknak adnák

2019. június 11. 14:51

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara karcagi agrárfórumán és fajtabemutatóján a szakminiszter több aktuális ügyről (öntözésfejlesztés, állattenyésztési törvény, osztatlan közös tulajdoni forma stb) is szót ejtett.

Ingyenes programmal segíti a kamara a fiatal gazdálkodókat

2019. október 9. 09:03

A képzés 16 résztvevőjét pályázaton keresztül választják ki a 18 és 30 év közötti, mezőgazdasági tevékenységet végző magyarországi fiatalok közül.

Szaktanácsadás kisokost adott ki a NAK

2019. december 22. 05:38

A kamara most megjelent kiadványa a szaktanácsadói rendszert, a szaktanácsadók és a szaktanácsadói szervezetek működését mutatja be, továbbá tájékoztatást ad a támogatási formákról és az igénybevételi lehetőségekről.