Agrárközélet

Elfogadhatatlan az uniós költségvetés agráriumot érintő csökkentése

MTI

Magyarország számára elfogadhatatlan az Európai Bizottság 2021 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó költségvetés-tervezete, amely jelentős forrásokat vonna el az agráriumtól és vidékfejlesztéstől - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az uniós tagországok szakminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozását követően.

A miniszter aláhúzta: Magyarország véleménye szerint az uniós bizottságnak változatlan nagyságrendű költségvetést kell előterjesztenie a Közös Agrárpolitikára (KAP) vonatkozóan, ugyanis megfelelő válaszokat kell adni azokra a kihívásokra, amelyek 2020 után az agráriumot globális szinten érinteni fogják. A források csökkentése emellett nincs összhangban azzal az adminisztrációs tehernövekedéssel, amelyet a magyar gazdák számára okoz – közölte.

Mint mondta, Magyarországot hátrányosan érintené egyebek mellett a termeléshez kötött támogatások csökkentése, hiszen a versenyképesség megmaradásának feltétele az elmúlt években kiharcolt 13 plusz 2 százalékos támogatási szint megtartása.

Magyarország hozamnövekedést kíván elérni, fenntartható mezőgazdaságot akar, és megfelelő válaszokat találni az állat- és növényegészségügyi kérdésekre. Ez az a felelősség, amely a visegrádi országokat és a hozzájuk csatlakozó balti államokat, valamint Horvátországot, Szlovéniát és Bulgáriát vezeti, hogy közösen, versenyképes régióval tudjanak megfelelni a piaci kihívásoknak – hangsúlyozta a miniszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A KAP források szinten tartása elengedhetetlen

2019. szeptember 24. 14:49

A gazdák a talajok szénmegkötő-képességének új agrotechnikai eljárásokkal történő alkalmazásával és növekvő erdőtelepítésekkel tudnak hozzájárulni az éghajlati változások hatásainak csökkentéséhez, ehhez viszont nélkülözhetetlen a KAP források szinten tartása – mondta Dr. Nagy István Helsinkiben, az uniós mezőgazdasági miniszterek informális találkozóján.

A kérelembeadás időszaka következik

2018. március 7. 08:59

Közel egy hónap múlva indulhat az egységes kérelmek beadása, és ebben újra komoly szerep hárul a kamarai falugazdászokra. A 2017-es támogatásokat várhatóan ez év március végéig kifizeti a kincstár.

Az EU-nak a családi gazdaságokat kell támogatnia

2018. február 20. 07:47

A magyar kormány ellenzi a dél-amerikai országokkal megkötendő EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást, mert annak köszönhetően olcsó tömegtermékek árasztanák el az uniós belső piacot.

5200 hektárra nyújtottak be zöldszüreti támogatási kérelmet

2019. július 15. 14:33

Magyarországon az idén először támogatják a zöldszüretet, amely elsősorban azon szőlőtermelőknek jelent gyors pénzügyi segítséget, akik nem rendelkeznek felvásárlási szerződéssel.