Agrárközélet

Adategyeztetés szükséges a vízjogi engedéllyel rendelkezőknek

NAK

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatósága adategyeztetést kezdeményezett vízjogi engedéllyel rendelkezők számára, amelyet 2018. június 30-ig kell elvégezni.

A felhívás minden olyan vízjogi engedéllyel rendelkezőre vonatkozik, akinek van már meglévő, hatályos engedélye, illetve akik 2018.január 1. és június 30. között szereztek érvényes vízjogi engedélyt.

Az adategyeztetés célja, a „Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszer (VIZEK) kialakítása” című projekthez kapcsolódóan a vízjogi engedélyek papíralapú ügyintézésének elektronikus eljárásra való átállása, az ügyintézés megkönnyítése, gyorsítása, illetve a vízkészlet-járulék elektronikus bevallásának és megfizetésének 2019. január 1-jétől történő megvalósítása.

Az adategyeztető űrlapok a www.vkj.hu oldalon keresztül érhetőek el, ahol a megfelelő űrlap kiválasztását követően papíralapon, postai úton, illetve elektronikusan, ügyfélkapun/cégkapun keresztül küldhető be 2018. június 30-ig. A felületen megtalálható a kitöltési útmutató, amelyet kitöltés előtt tanulmányozzanak át.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Mesterséges vízpótlás segíthet az aszály elkerülésén

2019. április 18. 06:03

Január és március között lehullott csapadék mennyisége 24 és 94 milliméter között alakult, az országos területi átlagérték 54 milliméter volt, ami az időszakos átlagnál 41 százalékkal kevesebb.

Százezer hektárral növelnék az öntözhető területeket

2020. július 21. 10:33

Egy korábbi felmérés alapján 14 ezren gazdálkodó jelezte érdeklődését, akik egyébként 266 ezer hektárnyi területen fejlesztenék az öntözést. Az igény tehát megvan.

Közérdekké nyilvánítanák az öntözést

2019. október 31. 08:33

Az öntözésfejlesztés egyrészt gazdasági, másrészt nemzetstratégiai kérdés is az élelmiszer-önrendelkezésünk miatt.

Öntözési és vízgazdálkodási intézetként működik tovább a szarvasi agrárkar

2019. november 22. 09:02

Az intézet elsődleges feladata az agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi diszciplínákhoz kapcsolódó szakirányú továbbképzések szervezése, tudományos kutatásokban való részvétel, továbbá kutatás-fejlesztés a mezőgazdasági vízgazdálkodás és öntözés területén.