Agrárközélet

Magyar befektetésből vietnámi baromfi

Agrárminisztérium

A magyar Mastergood Kft. és helyi partnere befektetésével épülhet meg Vietnámban egy baromfitenyésztési üzem.

A közös magyar-vietnámi vállalat formájában létrejövő tenyésztési és keltetési létesítmény új mérföldköve a két ország mezőgazdasági együttműködésének. A megépülő komplexum várható bekerülési értéke 12,5 millió euró lesz. Ennek több mint felét – 60 százalékát – a magyar gép és technológiagyártók fogják biztosítani.

– Magyarország számára az ázsiai piac komoly erőforrást jelent, ezért alakítunk ki szoros agrárdiplomáciai kapcsolatokat Vietnámmal – mondta Nagy István az üzem ünnepélyes alapkőletételén.

A miniszter hivatalos vietnámi útja során egyeztetést folytatott Nguyen Xuan Cuong mezőgazdasági miniszterrel, akivel többek között agrárgazdasági, állat- és növényegészségügyi, erdészeti, valamint élelmiszerbiztonsági kérdésekről tárgyaltak. A két miniszter megállapodott abban, hogy további lehetőségek nyílhatnak a magyar cégek számára Vietnámban az erdészet és a sertésszektor területén.

A közel 100 milliós ázsiai országban a korábbi évtizedekben sikeres együttműködés volt a baromfiágazatban. A mostani látogatással a magyar hivatalos és vállalati szféra számára is új lehetőségek nyílnak meg az ASEAN országok piaca felé.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

Februárban megindul a húskivitel a Fülöp-szigetekre

2018. február 9. 08:18

Három magyar húsipari cég kapott exportengedélyt, emellett további hét vállalat kérte a magyar kormány segítségét a kiviteli jogosultság megszerzéséhez.

Több milliárd forintnyi támogatás segíti az állattartókat

2018. november 26. 09:47

Közel kétszázmilliárd forintot ítélt oda eddig az állattartóknak a Vidékfejlesztési Program forrásaiból az Agrárminisztérium.

3,1 százalékkal nőtt idén a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke

2019. december 11. 11:33

A növénytermesztés volumene 2,3 százalékkal mérséklődött az első előzetes adatok szerint. A 3,0 százalékos áremelkedéssel együtt az idei termelési érték 0,7 százalékkal haladta meg a tavalyit és 1569 milliárd forintot tett ki.