Agrárközélet

Show, ami show – újra AgrárgépShow

Agrofórum Online

Mezőhegyesre várják szeptember 20-21-én a gazdákat a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szervezői, mintegy 42 ha-os területen. Szó, ami szó ez az esemény is legalább olyannak vagy még rangosabbnak ígérkezik, mint az előző évi volt, legalábbis erről tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit.

A NAK és a MEGFOSZ közös sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentették a szervezők, hogy az elmúlt évi sikeres rendezvény után a NAK ismételten meghirdette az ország legnagyobb szántóföldi rendezvényét.

Harsányi Zsolt a MEGFOSZ és Győrffy Balázs a NAK elnöke. Fotó: Dr. Bódis László

Tető nélkül – kezdte tájékoztatóját Győrffy Balázs a NAK elnöke. Ez szó szerint értendő, mert Mezőhegyesen munkaközben mutatkoznak be az egyes technológiai műveleteket végző szántóföldi gépek.

Az elmúlt évben Mezőfalván 39 ha-on 138 kiállító vett részt, és várakozáson felül, 15 000 látogató kereste fel a szabadföldi rendezvényt. A mostani rendezvényünk az elmúlt évihez hasonlóan valamennyi látogató számára díjmentes, mint ahogy a parkolás is. A mezőhegyesi programon bemutatkoznak a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban, a biztonságos termést ígérő fajták, hibridek, valamint a korszerű munkaeszközök, gépek, gépkapcsolatok, amelyre az agrártársadalom, valamennyi szereplőjét várjuk

– zárta szavait a Kamara elnöke.

Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke megemlítette, hogy a NAK kezdeményezésével egyetértve szükséges az új lehetőségek felé nyitni. Ezért útjára indították a két egymást jól kiegészítő rendezvényt, egy helyen, és egy időben.
Ezzel az volt a célunk – mondta az elnök – hogy időt, energiát és pénzt takarítsunk meg azáltal, hogy évente egy alkalommal egy szabadtéri helyszínre koncentráljuk a szakmát.

A NAK Szántóföldi Napok és az AgrárgépShow együttesen olyan színvonalas szakmai esemény, amelyről egyetlen mezőgazdasági szakember sem maradhat távol. A megnövelt kiállító területen az időszerű gépi munkákat mutatják be a nagyszámmal jelentkező kiállítók. Fő témaként szerepel a betakarítás, a növényvédelem, a talajművelés és a tápanyagutánpótlás – tájékoztatott a  MEGFOSZ elnöke.

A sajtótájékoztatót követően, a NAK és a MEGFOSZ elnökei együttműködési megállapodást írtak alá, amelyben rögzítették a rendezvény szervezésével kapcsolatos tennivalókat.

Egy technikai információval zárult a sajtótájékoztató, mely szerint még lehet jelentkezni kiállítóként a rendezvényre, az alábbi elérhetőségen:

Tóth Nikolett, marketing csoportvezető
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Telefon:  +36 30 409 0652
E-mail: szantofoldinapok@nak.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow

2020. január 23. 11:54

Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.

Az AXIÁL a 2019-es AgrárgépShow kiállításon is megadja a módját!

2018. december 10. 06:01

Látványos és hatalmas standdal, közel 80 géppel és számos programmal készül a januári AgrárgépShow szakkiállításra az AXIÁL Kft., amely nemrégiben elnyerte a Figyelő magazin „Az év magyar vállalata” díját.

Az MKB Csoport két tagja is az AgrárgépShow-n

2018. január 23. 09:25

A HUNGEXPO-n megrendezésre kerülő Agrárgépshow 2018 az év legnagyobb hazai agráripari kiállítása, ezért az MKB Pénzügyi Csoport számára kiemelten fontos, hogy teljes agrárportfoliójával képviselje magát az eseményen.

AGROmashEXPO, AgrárgépShow 2019

2019. január 15. 14:41

Egy hét és újra AGROmashEXPO, AgrárgépShow a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban! Magyarország agráripari csúcsrendezvénye január 23-26. között várja az érdeklődőket. Társkiállítások: Magyar Kert, Szőlészet és Pincészet.