Zöldség-Gyümölcs

Miből lesz pálinka és lekvár? Harmatgyenge a kajszitermés …

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növénytermesztési szakemberei közös kajszi fajtabemutató rendezvényen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas kajszifajtákat.

A Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott eseményen az érdeklődők megismerhették a késői érésű, fagytűrőbb fajtákat és fajtaújdonságokat, valamint a legmodernebb művelési rendszerek nemzetközi tapasztalatait.

Idén – a hagyományosan június végétől augusztus közepéig tartó kajsziszezonban – az utóbbi évtized leggyengébb termésére számíthatnak a gazdák, ugyanis a március eleji kemény fagyok alaposan megtizedelték a termést. A legjelentősebb károk a Nyugat-dunántúli és Dél-alföldi régióban következtek be, ahol szinte teljes mértékben megsemmisült az idei termés. Az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek ezért kevesebb mint a harmadát takaríthatják be idén a termelők, ami sajnos még az előzetes becsléshez képest is visszaesést mutat. J

ó hír azonban, hogy az idei szezonban más gyümölcsfajokhoz hasonlóan a kajszi is két héttel korábban érett, így kis mennyiségben már június közepétől elérhetőek voltak a korai fajták – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nébih által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.

A termőterület az utóbbi években enyhén ugyan, de folyamatosan növekszik, a kajszi egyre népszerűbb a termelők körében. A hazai kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, ahol körülbelül ezer hektár kajsziültetvény található. Ennek mintegy harmadán a „Gönci Magyar kajszi” fajtát termesztik.

Nagyobb termesztőterületek találhatók még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében. A kajszibarack hungarikum, az egyik legmagyarabb növény. A magyar termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát értékesítik a frisspiacon.

Sokféleképpen lehet felhasználni, a friss fogyasztástól a fagyasztáson át a befőzésig. A háziasszonyok is elsősorban feldolgozzák, nagyon ismert és népszerű sütemény, lekvár, befőtt, mirelit formában is, de nem szabad megfeledkeznünk a barackpálinkáról sem.

A belső fogyasztás növekedése mellett az is megfigyelhető, hogy a magyar kajszi kiváló tulajdonságait külföldön is elismerik, egyre keresettebb külpiaci termék, hosszú évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exportcikkeinknek. Az elmúlt években 3,5 ezer tonna körüli mennyiséget exportáltunk friss kajsziból, melynek Ausztriába és Németországba megy a meghatározó része.

A fajtabemutatón megjelent nagyszámú érdeklődőt Lukács József, a Nébih tenyésztési- és növénytermesztési elnökhelyettese köszöntötte, aki megnyitó beszédében kiemelte annak az együttműködésnek a jelentőségét, amit a NAK és a Nébih a gazdálkodók aktív tájékoztatása érdekében végez. A Nébih növénytermesztési szakemberei és a meghívott külföldi szakértők a kertészeti fajtakísérlet jövőjéről, a fajtaválasztás szempontjairól és termesztéstechnológiai érdekességekről tájékoztatták a megjelenteket.

A szakmai rendezvényen elhangzott továbbá: a piaci lehetőségek kihasználásához és a fogyasztói igények kellő kiszolgálásához magas minőségű gyümölcs szükséges. Az utóbbi években megfigyelhető volt a piaci igények változása, amely egyértelműen a fogyasztói szokások átalakulásával magyarázható. A termelői trendek tekintetében lassú elmozdulás tapasztalható az intenzív művelésű ültetvények és az új fajták használatának irányába. Jelentős trend volt az elmúlt években a piros fedőszínnel jobban színesedő külföldi fajták irányába is, de a termelés gerincét még mindig a hagyományos magyar fajták adják.

„A kertészek ma már több száz kajszifajta közül választhatnak, melyek közül az idei bemutatón a fagytűrőbb fajták és a késői érésű fajtaújdonságok kerültek a fókuszba. Egy ültetvény telepítése komoly anyagi ráfordítást igényel, ezért kiemelten fontos, hogy a termelők lehetőleg már a tervezéskor birtokában legyenek olyan technológiai információknak, amelyek felhasználásával termelésük biztonságát növelhetik, a művelési költségüket csökkenthetik, a meghozott döntéseik eredménye pedig gazdaságilag is értékelhető lesz” – húzta alá dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

A köztestület legfontosabb feladata tagjai versenyképességének növelése, ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a gazdálkodók hozzájussanak a megfelelő információkhoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Nébih-hel együttműködve folytatjuk nagy sikerű fajtabemutató-sorozatunkat. Ez a mai tordasi kajszi fajtabemutató szakmai nap is ebbe a sorba illik – tette hozzá dr. Mártonffy Béla.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.

Sárgabarackos muffin rózsahabbal

2019. július 27. 05:38

Beindult nálunk is a sárgabarackszezon! Sokat töprengtem, mi is készüljön a blogra, hiszen ebből a gyümölcsből rengeteg étel alkotható.

Fagy: nem lehet megbecsülni a kárt a gyümölcsösökben

2020. március 31. 10:00

Az elmúlt napokban az ország rendkívül sok területén tapasztalhattak éjszakai fagyokat a termelők. Dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnökét, a március végén jelentkező fagyok kihatásának értékelésre kértük fel.

A kajszi metszése szakszerűen - Így lesz sok gyümölcs a fán a nyári időszakban

2019. március 20. 08:09

Hogyan kell megmetszeni tavasszal az kajszi fát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével.

Gyümölcs Videó