Agrárközélet

Hőségben fontos a védőital és a több pihenőidő

PM/MTI

A munkaadóknak a hőséghullámok idején különösen a szabadban végzett fizikai munkáknál (mint például útépítés, aszfaltozás, mezőgazdasági tevékenység) 14-16 Celsius fokos hőmérsékletű ivóvizet kell biztosítaniuk a munkavállalóknak a higiénés követelmények betartásával, a munkaszervezésnél pedig rendszeres pihenőidőket kell beiktatniuk - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya a tárca honlapján.

Figyelni kell a munkavállalók cseréjére is, hogy felváltva, rövid ideig tartózkodjanak a tűző napon, illetve, hogy 11-15 óra között lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos helyen dolgozzanak a munkavállalók.

A munkavédelmi főosztály a munkaidőkeretben (például 12 órás beosztásban) dolgozók esetében a hőségriasztás idején azt javasolja a munkaadóknak, hogy ütemezzék át a munka-pihenési rendet, valamint az érintett dolgozók számára alakítsanak ki gyakoribb és hosszabb pihenőidőket.

Kiemelték, a munkavédelmi oktatás alatt fel kell készíteni a dolgozókat, hogy felismerjék és kezelni tudják a hőség okozta túlzott igénybevétel és a hőguta tüneteit. Fontos, hogy a dolgozók figyeljenek egymásra, bármilyen egészségi állapotukkal összefüggő panasz, rosszullét esetén, valamint sérülésnél a munkát azonnal hagyják abba, és igényeljék a munkahelyi elsősegélynyújtást vagy az orvosi ellátást. Továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy mindig legyen mobiltelefon a munkaterületen arra az esetre, ha segítséget kell hívni.

A munkavédelmi főosztály által működtetett, ingyenesen hívható, telefonos Munkavédelmi tanácsadó szolgálat a 06 80 204 292 zöld számon érhető el, a munkáltatóknak, a munkavállalóknak és az érdekképviseleti szerveknek is tájékoztatást nyújt a munkavédelemmel összefüggő jogosultságokról és kötelezettségekről.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Munkavédelem: Milyen veszélyek leselkednek az állattenyésztésben dolgozókra?

2019. január 17. 11:05

Az állattenyésztésben dolgozó munkavállalókat ki kell oktatni minden rájuk leselkedő kockázatról, illetve az azok elleni védekezési módokról, az egyéni védőeszközök rendeltetésszerű alkalmazásáról, a munkaeszközök, gépek, kéziszerszámok helyes használatáról a kötelezően előírt munkavédelmi oktatások keretében.

Volt, akire rádőlt a fa, mást a megbokrosodott lovak tapostak meg - 2018-as munkabalesetek az agráriumban

2018. december 16. 07:26

A statisztika szerint eredményes volt a NAK közreműködésével lezajlott mezőgazdasági munkavédelmi tájékoztató kampány.

Szeptember végéig ellenőrzik a mezőgazdasági munkáltatókat munkavédelmi szempontból

2018. június 11. 14:35

Az országos vizsgálat kapcsolódik a 2017 nyarán a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz, amelyhez az Agrárkamara külön programsorozattal is csatlakozott.

Munkavédelmi tudatosság növelését célzó projekt indul

2018. május 16. 19:26

Az új, 2020 őszéig tartó projekt ráerősít a már folyamatban lévő foglalkoztatási programok eredményeire.