Zöldség-Gyümölcs

Jó szilvatermés várható idén

Magyar Hírlap

Az átlagosnak mondható hatvanezer tonnánál valamivel több termés várható idén Magyarországon szilvából – mondta a Magyar Hírlapnak Hunyadi István, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) szakmai igazgatója.

Mennyiséget tekintve szép termés várható idén, ami azt jelenti, hogy a Magyarországon átlagnak számító 60-65 ezer tonna szilva, úgy néz ki, kényelmesen meglesz az idén – közölte a Magyar Hírlapnak Hunyadi István, a FruitVeb szakmai igazgatója.

Hozzátette, tavaly a fagykárok a szilvát is érintették, ami miatt kisebb volt a termés mennyisége, ami a termelők szempontjából jó volt, hiszen magasabb áron tudták értékesíteni a gyümölcsöt. Idén viszont a szélsőséges időjárás, a hirtelen jött meleg miatt jóval előbb kezdett el érni, már július első hetében megkezdték a korai fajták szüretelését a termelők – fejtette ki a szakértő.

Igaz, a korai érésű fajtákkal nem nagy volumenben foglalkoznak a hazai szilvatermelők – fűzte hozzá. A nagyobb mennyiségben megjelenő termésre, a klasszikus értelemben vett dömpingre augusztus közepétől szoktunk számítani, ami idén inkább a hónap elején várható majd, de van egy késői érésű szegmens is szilvából, amelynek majd szeptemberben lesz a szezonja – közölte a FruitVeb szakmai igazgatója. Hunyadi István felhívta a figyelmet arra is, hogy a szilva sem szereti a fagyokat, de valamivel jobban tűri, mint a kényes kajszi vagy az őszibarack.

A virágzáskori fagyok igencsak megritkítják, sőt teljesen tönkre is tehetik. Azt is szokták mondani, hogy megfázik a szilva, amikor komolyabb lehűlések jönnek virágzáskor. De az is előfordulhat ilyenkor, hogy esetleg mennyiségben megritkul, de akár még az is megeshet, hogy ez viszont a minőség javára válik, mivel kevesebb terem ugyan, de nagyobbak lesznek a szemek – véli a szakértő. Veszélyes lehet a termésre a szilvamoly és a poloskaszagú szilvadarázs – amely szintén komolyabb károkat tud okozni, és idén több helyről is jelezték a jelenlétüket – ez mindig a gazdák odafigyelésén múlik, hiszen ezen kártevők ellen megfelelő védőszerek állnak rendelkezésre a megelőzéshez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Gazdainfó: A koronán innen és túl

2020. március 25. 14:14

A mezőgazdaságot is sújtja több szempontból a jelenlegi helyzet, kiemelten kell azonban figyelnünk a termelés szakszerűségére és a határidők betartására továbbra is.

Hatalmas a tavaszi fagykár sújtotta ültetvények nagysága

2020. május 14. 09:03

A március utolsó hetében és április első napjaiban az egész országra kiterjedő fagy elsősorban a kertészeti kultúrákban, különösen a gyümölcstermesztésben okozott traumát.

Áremelkedés várható a gyenge gyümölcstermés miatt

2020. május 22. 12:21

A legnagyobb terméskiesés kajszibarackból, őszibarackból és cseresznyéből várható, e gyümölcsök mennyisége negyedére-harmadára eshet egy jó évhez viszonyítva.

A hazai gyümölcsültetvények fagykárainak értékelése

2018. március 14. 11:15

Jelenleg csak rügykárokról lehet beszélni, terméskárokra vonatkozóan csak nagyon áttételes és pontatlan következtetések vonhatók le.