Agrárközélet

Kevesebb a búza, viszont emelkednek az árak

AM

A szokottnál két héttel korábban befejeződött idehaza a nyári aratás. Az ország kenyér- és takarmánygabona szükséglete a magtárakba került és jut exportra is a termésből. A magyar búzát magas áron vásárolják fel az európai piacon – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár.

Magyarországon lényegében befejeződött a nyári aratás – jelentette be a mezőgazdaságért felelős államtitkár, egy dányi szántóföldi gazdálkodó telephelyén. Feldman Zsolt hozzátette, a több mint 1 millió 600 ezer hektáros vetésterületről összesen 7,2 millió tonna termést takarítottak be a gazdák. A búza, árpa, rozs, zab, tritikálé, repce és magborsó szinte mindegyikéről elmondható, hogy a termésátlagok kis mértékben elmaradtak a korábbi években tapasztaltaktól.

Legfontosabb kenyérgabonánkból, az őszi búzából több mint ötmillió tonna termett. Ennek termésátlaga 7 százalékkal lett kevesebb, mint ahogyan az elmúlt öt évben megszokhatták a gazdák. Az árak azonban meredeken emelkednek, ez pedig ellensúlyozza a gazdák számára a kiesést. Európa-szerte keresik a magyar búzát – tette hozzá Feldman Zsolt.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta, a vártnál kissé gyengébb termés az idei, szokatlan időjárás számlájára írható. A tavaszi-nyár elejei változékony időjárás ugyanis megviselte a növényeket, így aztán kisebb terméssel is elégedettnek kell lennie a termelőknek – fogalmazott.

Jó hír viszont, hogy a kereskedők keresik a magyar búzát, hiszen a világ nagy gabonatermő területeit aszály sújtotta. Németországban például 10 millió tonnával kevesebb búza termett mint eddig, emiatt pedig meredeken emelkednek a búzaárak. Lengyel és német kereskedők révén nagyjából 2,5 millió tonna magyar búza kerül magas áron ezekben a napokban az európai piacra.

Baglyas János gazdálkodó a tájékoztatón elmondta, az ő területeire bőven jutott csapadék, így a termésátlagokra sem panaszkodhat. A jelenetős mennyiségű termést jó áron sikerült eladni, bár – ahogyan fogalmazott – érdemes lett volna kivárni az értékesítéssel, mert olyan magas árakra, mint amilyeneket most kínálnak a felvásárlók, senki nem számított.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hét hónapos csúcsról csökken a szójabab ára

2020. augusztus 21. 08:41

A párizsi árutőzsdén a kukorica ára nem változott, de másik három fontos teremék, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára csökkent.

Barangolásaim

2018. február 5. 18:52

A most induló sorozattal a személyes és az elmélkedő blogtípusok ötvözetével keresem meg a Tisztelt Olvasót.

Jobb búzatermést várnak Ukrajnában

2020. augusztus 7. 08:19

Chicagóban a búza ára 1,4 százalékkal csökkent. A kukorica kurzusa enyhén, 0,1 százalékkal emelkedett. A szójabab 0,2, a repce pedig 0,5 százalékot vesztett értékéből az Egyesült Államokban.

Nincs megállás: tíz hónapos mélyponton a szójabab kurzusa

2020. március 14. 06:17

A szójabab ára a 312,91 dollár/tonnás szintig ment le, utoljára tavaly május közepén adtak ennyit egy tonna szójababért.