Szőlő-Bor

Nyaralók épülnek a szőlőtőkék helyén Balaton-felvidéken

Világgazdaság

Drámai mértékben csökkent az utóbbi bő egy évtizedben a Balaton-felvidék szőlőterülete, miután az ültetvényeket felvásárlók jogellenesen nyaralókat építenek, továbbá felhagynak a szőlőműveléssel – értesült a Világgazdaság. Eközben pedig a szőlőtelepítés támogatott tevékenység.

A Balaton-felvidéken eltűnőben vannak a szőlők, ezért a Balatoni Kör, a Csopaki Kódex eredetvédelmi kezdeményezés tagjai és a Rizling Generáció nevű egyesület egyeztetést kezdeményezett Nagy István agrárminiszterrel, aki nyitott a találkozóra – mondta a Világgazdaságnak Jásdi István csopaki borász.

A balatoni borászokat különösen aggasztja, hogy bár ez a probléma jó ideje ismert, a hatóságok – a földhivatal, az önkormányzatok és a hegyközségek – szemet hunynak afelett, hogy gazdaságinak nyilvánított épületeket húznak fel sorra anélkül, hogy azokban gazdasági tevékenység folyna, a felvásárolt szőlőterületeken valójában nyaralók épülnek, a szőlészet és borászat pedig elhal.

Csopakon van olyan szőlő Jásdi István szerint, amelyet 100 millió forintos hektáráron árulnak, csupán mert jó a kilátás. A borász úgy véli, egyértelmű, hogy nem a termény ára határozza meg az értéket, hanem egy olyan panoráma, amely egy gazdasági épületnél nyilvánvalóan nem jelent többletértéket.

Az is súlyosbítja a helyzetet, hogy az extrém árak miatt a helyi, mezőgazdaságból, szőlőből élő gazdálkodók számára így reménytelenné válik, hogy bővítsék területeiket. Mint emlékezetes, a Balaton-felvidéki borászok korábban teljes építési tilalom bevezetését kérték, mert úgy látták, csak így lehet megakadályozni a szőlőterületek felvásárlását és csökkenését. Márpedig mindez megdöbbentő ütemben zajlik:
Badacsonyban az elmúlt 12 évben 40 százalékkal csökkent azon területek nagysága, amelyen szüreteltek, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken pedig 30 százalékos a visszaesés.

Mindez annak ellenére történt, hogy a szőlőtelepítés uniós támogatást kapott, illetve jelenleg is pályázható tevékenység. Csakhogy a források nagy része nem az értékes területekre, hanem elsősorban az Alföldre ment – olyan területekre is, amelyeken a fagyzugosság miatt korábban nem ajánlották a szőlőtermelést –, és bár a Balaton környékén is volt növekedés, de ez a régión belül a kevésbé értékes, nem a tóra néző dél-balatoni területeken volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken

2018. augusztus 1. 13:54

A mátrai borvidéken az idén nem emelkednek az árak, kilónként, fajtától és minőségtől függően, 80-120 forintért vásárolják majd a szőlőt. Az egri borvidéken minden szőlőnél 5-6 százalékos emelkedés várható.

Újra támogatják az amerikai szőlőkabóca elleni védekezést

2019. június 19. 08:47

A tárgyévben csak egy kifizetési kérelem nyújtható be, amiben a növényegészségügyi megelőzés és a növényegészségügyi felszámolás támogatása együttesen is igényelhető.

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

2018. november 7. 09:08

A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (17. rész)

2020. február 5. 11:02

A szőlőtermesztők számára kihívásokkal teli 2019 után, az idén is fel kell készülni arra, hogy az időjárás alakulásától függően bármelyik kórokozó vagy kártevő okozhat meglepetéseket, amire már most fel kell készülni lelkiekben és szakmai téren egyaránt.