Agrárközélet

Fenntartható, ellenőrizhető öntözést kell kialakítani

MTI

Elkerülhetetlennek tartja Áder János államfő az öntözött mezőgazdasági területek nagyságának növelését, a tiszta vizet azonban csak olyan mértékben szabad kiemelni, amennyit a természet pótolni tud.

Az államfő pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számos nemzetközi példával mutatott rá a víz túlhasználatának veszélyeire, hangsúlyozva: csak fenntartható, ellenőrizhető módon történhet az öntözés. A talajvíz szintje Magyarországon is folyamatosan csökken, így nem mindegy, milyen mértékben vesszük ki a vizet – hangsúlyozta.

Felidézte, ezért is küldte az Alkotmánybírósághoz azt a törvényt, amely engedély nélkül is lehetővé tette volna legfeljebb 80 méteres kutak fúrását.

Engedély nélkül ki ellenőrizhetné, hogy a fúrás valóban megáll-e 80 méternél, vagy egy kontármunka következtében már az ország számára stratégiai fontosságú, ma még tiszta ivóvízbázist szennyezzük-e? – tette fel a kérdést.

Beszámolt arról is, hogy a vízválság megelőzése lesz a jövő évi, budapesti víz világkonferencia témája. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ tanácsadó testülete – amelynek Áder János is tagja volt – három „vízdrámára” hívta fel a figyelmet: a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámájára.

Ezek megelőzéséhez politikai szándékra, elhatározásra, szorgalomra és költségvetési forrásokra is szükség van – mondta.

Az államfő beszámolt arról a múlt heti, 4500 ember részvételével zajlott klímakonferenciáról is, amelyre Kalifornia kormányzója azzal a kéréssel hívta meg a résztvevőket San Franciscóba, hogy érdemi eredményekről vagy vállalásokról számoljanak be.

Áder János hangsúlyozta: itt írták alá a 23 magyarországi várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetségének csatlakozását ahhoz a mozgalomhoz, amely a párizsi klímamegállapodásnál ambiciózusabb célokat kitűzve azt vállalta, hogy 2050-re legalább 80 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Elmondta, hogy a kezdeményezéshez már az Egyesült Államok lakossága felének otthont adó szövetségi állam csatlakozott, aminek köszönhetően az Egyesült Államok párizsi vállalása annak ellenére teljesülhet, hogy az országot Donald Trump elnök kiléptette a megállapodásból.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kiemelten támogatják a mezőgazdasági öntözésfejlesztést

2020. június 12. 13:18

A mezőgazdasági öntözés feltételeinek javítása, az öntözött területek növelése és az ehhez szükséges feltételrendszer javítása társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból egyaránt kulcskérdés.

Összeírják a vízgazdálkodási műveket a falugazdászok

2018. október 4. 11:38

A feladat végrehajtása során a falugazdászok felkeresik a kamara azon tagjait, akik az elmúlt öt évben legalább egyszer öntözték a területüket.

Mi a különbség az egynyári és kétnyári dísznövények ültetésében és gondozásában?

2019. január 22. 09:55

Az egynyári és kétnyári dísznövények esetében az optimális ültetési körülmények és gondozási munkálatok különböznek. A cikkben áttekintjük az alapokat: mi a különbség az egyes csoportokba tartozó dísznövények között, mire érdemes figyelni az ültetésükkor és gondozásuk során, valamint milyen növényfajok és -fajták tartoznak ide.

Miből legyen sövény? I. rész – lombhullató, pompásan virágzó sövénynövények

2019. június 22. 04:36

Milyen lombhullató, feltűnő virágzatot nevelő növényfajok alkalmasak sövény telepítéséhez is? Melyek a legnépszerűbbek közülük? Hogyan gondozzuk az egyes sövénynövény-fajokat?