Agrárközélet

Az aszály miatt mennek tönkre a dán farmerek

Syngenta Blog

Dániában mintegy 40 százalékkal csökkent a búza-, az árpa- és a tritikálé termés, a korábbi évek átlagához képest, az országban eddig nem tapasztalt aszály miatt – jelentette a Reuters hírügynökség, amely azt a tájékoztatást kapta, hogy a repce és rozs hozama is várhatóan mintegy 25, illetve 35 százalékkal csökkent.

A dán Mezőgazdasági és Élelmiszer Tanács szerint ez 6,4 milliárd dán korona (több mint egymilliárd euró veszteségeket okoz a mezőgazdasági termelők számára.

Júniusban húsz dán mezőgazdasági vállalkozás jelentett csődöt, ami több mint kétszerese a tavalyi év hasonló időszakában jelentett csődöknek az ágazatban. Ebben az évben eddig már több mint 100 gazdálkodó ment tönkre, míg tavaly egész évben is 130. A Európai Bizottság nemrégiben bejelentette, hogy felgyorsítja a kifizetéseket a szélsőséges aszályok által sújtott uniós mezőgazdasági termelőknek, hogy ellensúlyozzák a termésveszteség okozta bevételkiesést.

Dánia évente 157 milliárd dán korona értékű mezőgazdasági terményt exportál, ami a dán gazdaság teljes kivitelének egynegyede. Az ország területének kétharmada áll mezőgazdasági művelés alatt, és az ágazatban dolgozó 186 ezer ember, a foglalkoztatottak 5 százalékát teszi ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hőség - azonnali segítséget kérnek a német gazdák

2018. július 30. 11:56

Azonnali segítséget kérnek a német gazdák a kormánytól az aszály- és a hőségkárok enyhítésére, az egymilliárd euró (322 milliárd forint) támogatás nélkül sok gazdaság rövidesen csődbe mehet - figyelmeztetett a mezőgazdasági termelők országos szövetségének (DBV) elnöke egy hétfői nyilatkozatában.

Tavaszváró

2018. március 26. 17:47

Itt toporgunk Húsvét előtt, remélve, hogy az ünnepek meghozzák az igazi tavaszt. Eleget küszködtünk már a téllel.

11 milliárd forintos vízvédelmi fejlesztés veszi kezdetét

2018. szeptember 6. 15:00

E műtárgyak állapota jelenleg elhanyagolt, noha nagy szerepük van árvízkor és aszálykor egyaránt. A fejlesztést az Európai Unió 85 százalékkal támogatja, a maradék részt a magyar állam biztosítja.

Jobb, ha megszokjuk a szélsőséges időjárást

2019. július 11. 08:17

Ezek az ellentétes éghajlati anomáliák – az Európa északi részén tapasztalt forró szárazság és a déli viharos esőzések – azonos időben nem fordultak elő az elmúlt 500 év során.