Agrárközélet

Az Európai Bizottság korlátozná a transzzsírsavakat

NAK

Az Európai Bizottság javaslata szerint a transzzsírsavakat korlátozni fogják. A rendelettervezetben foglaltak szerint az iparilag előállított transzzsírok mennyisége nem haladhatja majd meg a 2 grammot 100 g zsiradékban. Amennyiben a rendelettervezetet jóváhagyják, az élelmiszeripari vállalkozásoknak 2021. április 1-ig lesz idejük megfelelni az előírtaknak.

Az EFSA 2018. júniusában közzétett tanulmánya is alátámasztja a korlátozás szükségességét. A Bizottság döntését az is segítette, hogy több tagország, valamint egyéb szervezetek és gyártók is támogatták ezt a lépést. Dániában már korábban bevezették a határérték csökkentését és azóta a szívbetegek aránya csökkent.

A transzzsírsavak természetesen kis mennyiségben előfordulnak bizonyos élelmiszerekben, például húsokban és sajtban (elsősorban a kikérődzőktől származó), de közegészségügyi kockázat csak az olyan ipari vagy mesterséges transzzsírokból származik, amelyeket növényi olajok részleges hidrogénezésével állítanak elő. A rendelettervezet hatálya csak ezen termékekre terjedne ki.

A Bizottság lehetőséget ad az érintett szereplőknek, hogy elmondják véleményüket a szabályozással kapcsolatban. A visszajelzéseket 2018. november 1-ig van lehetőségük megküldeni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Nagy bevételnövekedés a pánikvásárlások miatt

2020. május 25. 04:47

Az élelmiszerek és az egészséghez kapcsolódó termékek értékesítése olyan mértékben ugrott meg, hogy az ellensúlyozta az olyan termékcsoportoknál tapasztalható visszaesését, mint például a ruházat.

11 ezer tonna élelmiszert mentett meg tavaly az Élelmiszerbank

2020. január 30. 15:02

A megmentett termékek összértéke eléri a 7,5 milliárd forintot és csaknem 300 ezer nélkülözőnek jelentettek segítséget a mindennapokban, közülük sokan napi szintű ellátást kapnak.

Mindenkinek előnyös lehet a rövid ellátási láncban való együttműködés

2019. március 1. 04:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett fórumon a zöldséget, gyümölcsöt termesztő kamarai tagok találkozhattak a további beszállítókat, partnereket kereső áruházlánc szakembereivel, akik a termelőkkel szembeni elvárásaik mellett az eddigi együttműködések tapasztalatait is ismertették.

Növényi alapú ételekkel nyomulnak Kínában

2020. április 23. 04:38

A Beyond Meat elsődleges terméke a hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsa. Növényi alapú kolbászt, marhahús és csirkehús helyettesítőket is készítenek.