Agrárközélet

Meghosszabbítaná a kamara az illegális kutak bírságmentes engedélyeztetési eljárását

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint az illegálisan kialakított kút fennmaradását 2018. december 31-ig bírságmentesen lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál.

Összhangban a Víz Keretirányelv stratégia tervének 2021-ig elkészítendő felülvizsgálatával, valamint a Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazatfejlesztési felhívásának 2020. augusztus 3-i utolsó benyújtási lehetőségével, a moratórium 2020 végéig történő meghosszabbítását kezdeményezte a NAK. Erről a napokban tárgyal a kormány.

A 2016-ban életbe lépett moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására, és indokolt esetben annak megszüntetésére. Ezen kívül akár 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.

A NAK által 2016-ban indítványozott törvénymódosítás amellett, hogy eltörölte a fentiekben részletezett szankciókat, lehetővé tette, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel. Az uniós források biztonságos lehívása érdekében a NAK kezdeményezte a moratórium 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását.

A jelenlegi törvénymódosító javaslat szerint mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a személy, aki az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített, vízkivételt biztosító vízilétesítmények – többek között a mezőgazdasági célú, a zártkerti, illetve a házi vízigényt kiszolgáló kutak – vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2020. december 31-ig kérelmezi.

A NAK jelenleg azon dolgozik, hogy az illegális kutak fennmaradási engedélyezése minél egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban megtörténhessen. A jogalkotó már nem csak bírságot, hanem a vízügyi hatóság eljárási díjait is eltörölte. A NAK az üzemeltetésre is szóló fennmaradási engedély szakmai követelményeinek egyszerűsítésén túl azt is fontosnak tartja, hogy az annak való megfeleltetést ne egyszerre az engedély megszerzésekor kelljen teljesítenie, hanem az engedély érvényessége alatt. Ezáltal biztosítható lenne a költségek ütemezett elosztása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kijárási korlátozás - a mezőgazdaság nem állhat meg!

2020. március 27. 10:33

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a mezőgazdaságban tevékenykedők figyelmét arra, hogy a 2020. március 28-ától érvényes kijárási korlátozások – a kamara kérésének megfelelően – lehetővé teszik a mezőgazdasági munkák végzését.

Kamarai segítség a napelemes pályázathoz

2019. június 7. 04:47

A napelemes rendszer kiépítéséhez nyújtandó támogatás iránt érdeklődők körében végez előzetes felmérést a kamara.

Elmarad a IV. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva

2020. április 1. 06:50

A IV. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva rendezvényre várhatóan 2021-ben kerül sor.

Földgázigény-felmérés után -beszerzési tendert indít a kamara

2018. február 15. 10:16

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai számára vezetékes földgázbeszerzéssel kapcsolatos tendert indít. A tagi igények megismeréséhez, a pályázati feltételeinek kialakításához energetikai felmérés is kezdődött.