Agrárközélet

Egységes kérelem: csak 7 ezer adategyeztetés volt idén

NAK

Magyar Államkincstár (MÁK) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködésének köszönhetően két év alatt 75 százalékkal csökkent az adategyeztetésben érintett egységes kérelmek száma. A 2016. évi több mint 27 ezerrel szemben idén már csak kevesebb mint 7 ezer kérelemnél szükséges elvégezni az adategyeztetést.

A Magyar Államkincstár a korábbi évekhez hasonlóan idén is felszólító végzés kiküldésével hívja fel az érintettek figyelmét, ha a benyújtott egységes kérelemmel kapcsolatban adategyeztetésre van szükség. Ennek oka lehet a fizikai blokkon belüli túligénylés, a tábla átfedés vagy a területi ráfedés. A MÁK tájékoztatása szerint a végzések kiküldése 2018. október 13-án megindult, összesen megközelítőleg 6800 gazdálkodó számára. A MÁK és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködésének és az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően – a folyamatosan szigorodó feltételek mellett is – az adategyeztetésben érintettek száma 2016 óta drasztikusan, 75 százalékkal csökkent: két évvel ezelőtt 27 ezer, tavaly 12 ezer, idén már csak kevesebb mint 7 ezer adategyeztetésre volt szükség.

Az idei számok is azt mutatják, hogy az egységes kérelmek beadásánál érdemes igénybe venni a kamarai falugazdászok, szaktanácsadók ingyenes segítségét. A kamarai közreműködéssel beadott kérelmek alig több mint 2,5 százalékánál van szükség adategyeztetésre, az egyénileg benyújtott kérelmek esetében ez a szám megközelíti a 7 százalékot.

Az adategyeztetés elvégzését kizárólag elektronikus úton, az erre kialakított elektronikus felületen tehetik meg a gazdálkodók. Erre a MÁK által kiküldött kiértesítés kézhezvételétől (a végzés ügyfélkapun keresztüli letöltésétől) számított 10 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a gazdálkodó a 2018. évi egységes kérelmének beadásánál kamarai meghatalmazott segítségét vette igénybe, úgy a végzést átvevő kamarai falugazdászok, szaktanácsadók telefonon és e-mailben is felveszik a kapcsolatot az érintett termelővel az adategyeztetés lefolytatása érdekében. A NAK felhívja az adategyeztetésben érintett gazdálkodók figyelmét, hogy őstermelői igazolvánnyal vagy kamarai kártyával csökkenthető az adminisztráció, ezért valamelyik dokumentumot javasolt elvinni az ügyintézésre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Már a repcét is tesztelik a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérleteiben

2020. június 11. 08:45

Ebben az évben is elindultak a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletei. A hagyományos kukorica és őszi búza kísérletek mellett idén először az őszi káposztarepcét is tesztelik a szakemberek.

Nyár, dinnye, szeletem

2018. július 20. 07:00

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is útjára indította „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezésű dinnye fogyasztásösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrárminisztérium támogatásával.

Teendők tartósan vízhiányos időszak esetén

2018. augusztus 27. 07:03

Augusztus 15-túl hivatalosan is tartósan vízhiányos időszak van. Bővebb összefoglaló az ezen időszak alatt fennálló nyilatkozattételi és adatszolgáltatási kötelezettségekről.

A PÁIR-ról rendez konferenciát az AKI és a NAK

2019. január 3. 09:52

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztérium támogató közreműködésével a PÁIR-ral kapcsolatos tanácskozást szervez 2019. január 23-án.