Agrárközélet

Pontosítaná a kamara a földforgalmi szabályokat

Magyar Idők

A gazdálkodók versenyképességét javító és a földforgalmi szabályokat pontosító javaslatcsomagot dolgozott ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) - írja a Magyar Idők.

A módosítókat tegnap nyújtotta be az Ország­gyűlésnek Győrffy Balázs, a NAK elnöke, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke és Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke.

A helyi földbizottságok feladatát, azaz a termőföldek adásvételének véleményezését a NAK területi szervei látják el, állásfoglalásukkal szemben jelenleg az önkormányzatok képviselő-testületénél lehet kifogással élni. E testületek döntése ellen a bíróságon lehetett fellebbezni, ám a perköltségek megfizetése sok kistelepülésnek gondot okozott.

A törvénymódosító javaslat értelmében a képviselő-testületek a jövőben nem vennének részt az eljárásban, a bíróságok pedig nem változtathatnák meg a NAK területi szerveinek döntését, csak új eljárás lefolytatására adhatnának utasítást. A köztestület szerint ezzel megerősödne a helyi gazdák szerepe a földforgalom ellenőrzésében.

A javaslatcsomag a visszaélések megakadályozása érdekében módosítaná az állattartók elővásárlására és előhaszonbérletre vonatkozó jogosultságát is, igaz­ságosabbá téve a földforgalmi szabályozást: a földek művelési ágának igazodnia kellene az állatok takarmányszükségletéhez. Az egyik indítvány megszüntetné a visszaélésekre lehetőséget adó feles bérleti, illetve részesművelési szerződést, a földcserét pedig a helyi földbizottságoknak kellene jóváhagynia. A versenyképesség növelését is több javaslat célozza.

Az öntözésfejlesztés elősegítésének érdekében a tervezet egyszerűsítené, a közös tulaj­donú területeken az egyhangú döntés helyett csupán egyszerű többséghez kötné a földfelszín felett vezetett vízi létesítmények megvalósítását. Emellett kimondaná, hogy a védett állatok által okozott kárt meg kell térítenie a természetvédelmi hatóságnak. Változhatnak az úgynevezett vízi társulásokra vonatkozó előírások is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Családi gazdaságok: adómentesség 100 millió forintig?

2018. május 25. 04:59

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) magyar agrár- és élelmiszergazdaság hosszú távú fejlesztését célzó programjavaslata szerint a következő vidékfejlesztési programban 2000 milliárd forint támogatási forrásra lenne szükség a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidék fejlesztésére.

Kukorica posztregisztrációs fajtakísérlet: idén 39 hibridet tesztelnek

2019. május 13. 09:37

A felhívásra a FAO 200, FAO 300, FAO 400, valamint a FAO 500 éréscsoportokban 9 fajtatulajdonos jelentkezett összesen 39 hibriddel, melyeket tíz helyszínen tesztelnek.

Jelentős változásra számíthatunk az állattenyésztésben

2018. december 29. 15:21

November elsejétől minden tagállamban, így hazánkban is alkalmazni kell az új európai uniós irányelv rendelkezéseit. A módosítás liberalizálja a piacot, így a tenyésztőszervezetek bármely országban megjelenhetnek.

Kiváló minőségben kapható a mikulásvirág

2019. november 25. 15:02

A különleges igényű, úgynevezett rövidnappalos növény Közép-Amerikából származik, maximum 13 órás nappali időszak mellett tudnak rendesen kifejlődni a színes fellevelei.