Agrárközélet

Folyamatosan emelkedik a mezőgazdaság kibocsátása

NAK

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a hazai mezőgazdaság 2017-es teljesítményéről szóló összegző jelentését.

A mezőgazdaság kibocsátása és bruttó hozzáadott értéke folyó áron 2012 óta folyamatosan emelkedik. A kibocsátás 2017-ben megközelítette a 2,6 ezer milliárd forintot, a bruttó hozzáadott érték pedig túllépte az 1,1 ezer milliárd forintot. A kibocsátás volumene 4,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ebben a gabonafélék terméskiesése játszott döntő szerepet. Az ipari növények volumene ellenben növekedett.

A ráfordítások volumene csökkent, a támogatások összege kismértékben bővült, a jövedelem nőtt az előző évhez képest. A fizetettmunkaerő-ráfordítás évek óta tartó emelkedése megtört, a teljes felhasznált munkaerő mennyisége is csökkent.

Az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátása az előzetes adatok szerint valamelyest bővült, ehhez elsősorban az állati termékek kibocsátásában bekövetkezett nagymértékű növekedés járult hozzá.

A teljes jelentés itt elérhető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megduplázódott az Opus agrárbevétele

2020. június 4. 15:17

Az értékesítés nettó árbevétele is 108 százalékkal nőtt: míg 2020 első negyedévében már 13,52 milliárd forint, addig tavaly ugyanezen időszakban még csak 6,5 milliárd forint volt 2020 első negyedévében.

Tudja-e Ön? - Mi történik a szalmával a gabona betakarítása után

2020. május 24. 11:03

A gabonatermesztési technológiák fejlődésével folyamatosan nő a termésmennyiség. A magok betakarítása után viszont ott marad a nagy mennyiségű szalma, amellyel valamit kezdeni kell.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. augusztus 25. 12:48

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

Hullámzó az orosz mezőgazdaság tízhavi teljesítménye

2019. december 16. 09:02

Október végéig a szarvasmarha és a baromfi forgalmazás 2 százalékkal 9,5 millió tonnára nőtt, tejből 4,4 százalékos emelkedéssel 13,5 millió tonna, tojásból pedig 0,4 százalékkal több, vagyis 26,6 milliárd darab került a piacra az év első tíz hónapjában.