Szőlő-Bor

Jól fogy a magyar bor külföldön is

Magyar Idők

Egyre kelendőbb a magyar bor külföldön, az idén augusztus végéig mintegy 64 százalékkal több palackos, illetve folyóbor került a nemzetközi piacokra. A kivitel várhatóan a jövőben is emelkedni fog.

Nemcsak itthon, hanem külföldön is van igény a jó minőségű magyar borokra. Mindezt az elmúlt időszak exportadatai is alátámasztják. A Központi Statisztikai Hivatal szerint az év első nyolc hónapjában 64 százalékkal több magyar bor került a külpiacokra, mint egy évvel korábban.

A 630 hektoliteres export értéke 18 milliárd forintot ért el, ami 41 százalékos bővülésnek felel meg. A kiszállított tételek 61 százalékát a folyóborok tették ki, ugyanakkor mindkét kategóriában – a lédig és a palackozott termékeknél is – jelentősen nőttek az eladások. A palackos borok kiszállítása 21 százalékkal, 195 ezer hektoliterre, a kivitel értéke 18 százalékkal, csaknem 10 milliárd forintra emelkedett egy év alatt.

A lédig borok kiszállított mennyisége és a kivitel értéke is csaknem a kétszeresére nőtt. Az eladott 435 ezer hektoliter borból származó bevétel megközelítette a 8 milliárd forintot. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint a nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak a legkeresettebbek, a kivitel 83 százalékát tették ki.

Az export szempontjából biztatóak az idei eredmények. Míg a nagy nyugati bortermelő régiókban jelentős kiesésről számoltak be a pincészetek, a hazai szőlősgazdák kiváló szezont tudhatnak maguk mögött. A hektáronkénti termésátlag másfélszerese volt a tavalyinak, a becslések szerint 550 ezer tonnát elérő termésből pedig az előző évinél 1 millió hektoliterrel több, mintegy 2,8 millió hektó új bor készülhet.

Miközben az exportunk emelkedik, egyre kevesebb külföldi termék kerül a hazai piacra. Az ország borimportja idén nyár végéig 70 százalékkal, 35,4 ezer hektoliterre csökkent. Ennél is kedvezőbb hír, hogy míg korábban a kétes minőségű és gyakran bizonytalan eredetű folyóborok domináltak, mára az import jelentős részét a palackozott, minőségi italok teszik ki. Az arányok tovább javultak, miután a palackozott borok behozatala 23 százalékkal, csaknem 33 ezer hektoliterre nőtt, míg a lédig boroké 97 százalékkal, 2,6 ezer hektoliterre csökkent a megfigyelt időszakban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Sokkal kevesebb lesz a bor idén

2019. november 23. 19:55

Sajnos az előrejelzések bekövetkeztek: a világ borászainak összteljesítménye 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, miután éppen a legnagyobb termelőket, az európai termelés négyötödét adó Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot sújtotta a leginkább az időjárás.

Borpiac: mennyiség helyett a minőség

2020. március 7. 09:05

Az Egri Borműhellyel is a borvidék fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az Erste Bank. A pénzintézet tavaly 10 százalékkal növelte borpiaci portfólióját, miközben az agrárfinanszírozás a piaci átlagot meghaladó mértékben bővült, és a bank idén is jelentős növekedést tervez a területen. Az Erste úgy látja, idén felgyorsul az agráriumban az árak emelkedése miközben a mezőgazdaság teljesítménye tovább növekedhet, a borpiacon pedig a mennyiségi értékesítés helyét a magasabb hozzáadott értéket tartalmazó termékek veszik át.

A borászati ágazat megújulását sürgeti a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke

2018. május 30. 08:00

A keddi tisztújító közgyűlésen újraválasztott elnök kiemelte, hogy az elmúlt évek bővülő kivitele mellett is lehet még újabb tere a belföldi árunak a külföldi piacokon.

Szüret van! Balatoni szőlőből lesz Európa első újbora

2018. július 26. 07:09

Idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén. A szőlő csaknem minden-hol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben is jó évet várnak a termelők.