Szőlő-Bor

A franciák elvből nem isznak amerikai bort

Syngenta Blog

Donald Trump és Emmanuel Macron nem barátok. Ez már látszott az első találkozásuk alkalmával is, de a közelmúltban még távolabb kerültek egymástól.

Sőt, miután Trump nem látogatta meg az első világháború amerikai hőseinek egyik franciaországi temetőjét, több twitter-bejegyzésben ekézte a franciákat és elnöküket.

Aztán olyasvalamit is szóba hozott, ami francia embernek szent: a bort. Egy bejegyzésében a szerinte tisztességtelen francia kereskedelmi gyakorlatot nehezményezte, a borok példáján levezetve.

„Ami a kereskedelmet illeti, a franciák kiváló borokat készítenek, de erre Amerika is képes. A gond az, hogy a franciák megnehezítik az amerikai bor eladását az országukban, nagy vámokat vetnek ki, ellentétben az Egyesült Államokkal. Ez nem fair, ezen változtatni kell” – írta.

Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy tavaly a legnagyobb európai bortermelő országok alig vásároltak amerikai bort, Németország viszont többet importált, mint amennyit az Egyesült Államokba szállított.

De a lényeg az, hogy az olasz, francia, spanyol, és portugál emberek büszkék a boraikra, és nem óhajtanak kaliforniait inni, bármilyen jó szőlő is terem odaát. Ennek tehát semmi köze a vámtarifákhoz.

Illusztrációnkon a teli poharak azt mutatják, hány hektoliter bort szállított az illető ország Amerikába, az üresek pedig azt, hány hektó volt a behozatal. Portugália például csak 11 hektót importált az elmúlt évben.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Nagy-Somló: az egész borvidék a bio útra lép

2019. március 21. 11:17

A Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége döntött: 2023-tól a teljes borvidék áttér ökológiai művelésre.

3,5 milliárd forintból népszerűsítik a magyar borokat külföldön

2019. október 9. 17:03

Magyarországon 65 ezer hektáron 22 borvidéken termelnek borszőlőt, a mintegy 20-30 százalékban exportra kerülő hazai borok pedig az "ország gasztronómiai nagyköveteinek" számítanak.

Sok izgalmas programmal várja a látogatókat az idei Szekszárdi Szüreti Napok

2018. szeptember 7. 05:48

A borudvarban harminchat pincészet és két pálinkaház vonultatja fel termékeit, az ételek utcájában öt szekszárdi étterem, rajtuk kívül más helyszínen további tíz vásári konyha lesz jelen.

Jó évjáratra számítanak a szekszárdi borvidéken

2019. szeptember 30. 09:03

Az eddigi átlagtermés 80-90 mázsa, a fehér szőlőket 19-19,5-es, a kék szőlőket 20 feletti mustfokkal szüretelik, így musterősítésre valószínűleg nem lesz szükség Szekszárdon.