Agrárközélet

Mit szeretnek a magyar gazdák karácsonykor?

Market Insight Kft.

A gazdák nagyon szeretnek ajándékozni, igénybe veszik az online vásárlás adta lehetőségeket is, a hagyományos karácsonyi dalokat és a zselés szaloncukrot kedvelik legjobban. Ha jótékonykodnának, főleg a gyerekeket, valamint a betegeket és az elesetteket segítenék. Épp ezért a Market Insight Kft. köszönetképpen az idén lekérdezett 15 ezer kérdőívért, darabonként 5 forinttal támogatja a Gyermekmentő Alapítványt, és ugyanilyen értékű tárgyadományt juttat el rászoruló gyermekotthonoknak.

A Market Insight Kft. 2018-as kutatási programjának ráadásaként arra is kíváncsi volt, vajon hogyan vélekednek a magyar gazdálkodók a karácsonnyal kapcsolatban. Háromszáz, 50 hektár feletti szántóföldi területtel rendelkező gazdát erről is megkérdezett telefonon.
A gazdák kedvelik a karácsonyi vásárokat, az egész éves kemény munka utáni kikapcsolódás lehetőségét látják benne. A megkérdezettek több mint fele el is látogatott idén valamelyikre. Ez azt is jelenti, hogy nagyobb arányban mentek vásárba, mint a cégek őszi-téli szakmai rendezvényeire.

A magyar gazdák nagyon szeretnek ajándékozni, csupán 2,5 százalékuk mondta azt, hogy sem adni, sem kapni nem öröm neki. Háromszáz hektár birtoknagyságig több mint 55 százalékukra jellemző, hogy egyaránt szeret kapni és adni is. Ám 800 hektár felett ez már csupán 40 százalékukra igaz: többségük csak adni szeret. Szembeszökő ugyanakkor, hogy ebben a kategóriában a legmagasabb azok aránya is – 6 százalék körüli –, akik csak kapni szeretnek.

Ami az online ajándékvásárlást illeti, 32,2 : 66,6 százalék arányban élnek, illetve nem élnek a lehetőséggel.

A megkérdezettek csaknem felének nincs kedvenc karácsonyi dala, a többieknek a hagyományos dalok a legkedvesebbek, ezek közül a Kis karácsony, a Csendes éj és a Mennyből az angyal a legnépszerűbbek. Persze voltak olyanok is, akiknek mindegy volt, melyik melódia, csak Zámbó Jimmy énekelje. Többek által pedig még az Akácos út kezdetű klasszikus nóta is felkerült a karácsonykor szívesen hallgatott dalok listájára. A plázákban játszott divatos szerzemények egyikét sem említették maguktól. Ellenpéldaként – a mikor kapcsolják el a rádiót kérdésre – viszont sokszor szóba jött.

Nincs karácsony szaloncukor nélkül! A magyarok a 19. század végétől használják fadíszítésre, az idők folyamán valóságos hungaricummá nőtte ki magát. Évente 35–40 ezer tonna fogy el belőle. Ez azt jelenti, hogy 40 dkg jut minden emberre, beleértve a csecsemőket is. A mezőgazdaság mutatói ugyanolyanok, mint a teljes lakosság esetében: szinte kivétel nélkül minden gazda tudott olyan ízűt mondani, amelyik igazán tetszik neki. Sőt voltak olyanok is, akik kapásból, mondhatni egy szuszra 10-12 ízt is felsoroltak. Abban is egyezés van az országos átlaggal, hogy körükben is a zselés a legnépszerűbb (csaknem egyharmaduk választotta, ez a legnépszerűbb szegmens). Ezt a marcipános és a kókuszos követi. Akadtak olyanok is – arányukat tekintve ők voltak a legkevesebben –, akik nem szaloncukorfajtákat neveztek meg kedvencükként, hanem különböző márkákat.

A Market Insight Kft. a magyar agráriumra vonatkozó kutatásai során 2018-ban több mint 15 ezer sikeres – 50 ezer kimenő telefonhívást kezdeményezve – kérdezést végzett a gazdák körében. Ez átlagosan heti 300-nál is több eredményes kapcsolatfelvételt jelent. A cég mintegy köszönetképpen minden beérkezett kérdőív után 5 forinttal támogatja a Gyermekmentő Alapítványt, és ugyanilyen mértékű tárgyadományt juttat el erre rászoruló gyermekotthonoknak. Kiválasztásuk is a gazdák megkérdezése alapján történt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ne csak karácsonykor együnk halat!

2018. december 19. 10:17

A friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada.

750 család karácsonyát teszi szebbé a Lidl Adventi Meglepetés kampánya

2019. december 21. 05:51

A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, ezért kiemelten fontos számára a magyar családok támogatása, a rászorulók segítése.

Borkrémleves

2018. december 19. 03:47

Mi mással is indíthatnánk a karácsonyi menüt, mint egy jó levessel? Márpedig ha karácsony és leves egy mondatba kerül, akkor az egyik első dolog, ami eszembe jut, az a borkrémleves.

Karácsony hava

2018. december 23. 04:33

A természet fázósan húzza össze megkopott kabátját. Hol van már az elmúlt ősz ezerszínű ragyogása?! A szántások egyhangúságát is csak itt-ott töri meg egy-egy zöldülő vetés, vagy a fakóra száradt kukoricatarló és az erdők is belesüppednek valami borongós szürkeségbe.