Agrárközélet

Emelkedett a piaci hitelek aránya

Világgazdaság

Növekedett az agrár- és az élelmiszeripari vállalkozások összesített hitelállománya, ezen belül a piaci hitelek aránya is – áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentésében.

A KSH adatai szerint az erdőgazdálkodással és halászattal együtt számított mezőgazdasági beruházások volumene 10,6 százalékkal bővült 2017 harmadik negyedévéhez képest. Ez elmaradt a nemzetgazdaság egészében mért 22 százalékos növekedéstől – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Az AKI szerint a kedvező kamat- és finanszírozási környezet továbbra is arra ösztönzi az agrárium szereplőit, hogy hitelforrásokat is igénybe vegyenek.

A teljes agrárgazdaság hitelállománya 2018. szeptember 30-án 1118,6 milliárd forint volt, 45 milliárd forinttal meghaladva az egy évvel korábban mért értéket. Ebből a mezőgazdaság 625,3 milliárd, míg az élelmiszeripar 493,3 milliárd forinttal részesedett.

A teljes ágazati hitelállomány 49,5 százaléka piaci alapú hitel volt. Utóbbi részesedése a mezőgazdaságon belül volt alacsonyabb:

42,3 százalékot tett ki az aktuális negyedévben, ami 2,8 százalékpontos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszeriparban a piaci hitelállomány aránya 58,6 százalék volt. A mezőgazdasághoz hasonlóan itt is nőtt a részesedés, az előző év harmadik negyedévéhez képest 6,1 százalékponttal.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari egyéni gazdaságok együttes hitelállománya a tavalyi év első három negyedévében növekvő tendenciát mutatott. Ám ha a 316,3 milliárd forintos állományértéket az egy évvel korábbival vetjük össze, 6 százalékos csökkenést tapasztalunk. Az egyéni gazdaságok egy évvel korábbi, 335,8 milliárd forintos hitelállománya még 31,3 százalékos részesedést tett ki 2017 harmadik negyedévében az agrárgazdaság teljes – akkor 1073,3 milliárd forintos – hitelállományából, 2018 harmadik negyedévében azonban ez az arány 28,3 százalékra mérséklődött. Eszerint az összesen 1118,6 milliárd forintból 316,3 milliárd forintot az egyéni, 802,3 milliárd forintot a társas vállalkozások képviseltek.

A részesedés csökkenésének oka elsősorban az, hogy az élelmiszeripari társas vállalkozások hitelei egy év alatt 16,0 százalékkal bővültek.

A hitelállományból a legmagasabb részesedéssel a mezőgazdaságon belül a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok rendelkeztek 2018 harmadik negyedévében is, részarányuk 69,2 százalékot tett ki. Hitelállományuk ugyanakkor az aktuális negyedév végére 4,7 százalékkal, 216,2 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest. A változást elsősorban a hosszú lejáratú forgóeszközhitelek 7,7 milliárd forintos és a beruházási hitelek 4,8 milliárd forintos csökkenése idézte elő.

A szántóföldinövény-termesztők hitelállományához hasonlóan az állattenyésztési szakágazatban is csökkenésről számolt be az AKI az elmúlt egy év alatt 5,7 milliárd forinttal mérséklődött a hitelállomány értéke, szintén a hosszú lejáratú hitelek nagymértékű visszaesése miatt.

A kertészeti ágazat hitelállománya 1,3 százalékkal emelkedett, az egyéb szakágazatok vállalkozásai által felvett hitelállomány 0,9 milliárd forinttal csökkent, 29,4 milliárd forintot tett ki 2018 harmadik negyedévének végén. Az egyéni gazdaságok hitelállományának 46,1 százaléka az őstermelőkhöz, 53,9 százaléka pedig az egyéni vállalkozókhoz került 2018 harmadik negyedévének végén.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Felmérik a magyar gyümölcsültetvények állapotát

2018. január 29. 10:23

Az Agrárkamara szerint a magyar gyümölcskertészet állapotának lehető legpontosabb felmérése elengedhetetlen az ágazat fennmaradásához és a fejlődéséhez szükséges stratégiák kidolgozásához.

Február 14-én indul a gyümölcsültetvény-összeírás

2018. február 6. 12:30

A felmérés mintegy 1500 településre, 15 ezer gazdaság több mint 37 ezer ültetvényére, kilenc magyar gyümölcsfajra (alma, bodza, cseresznye, dió, kajszi, körte, meggy, őszibarack és szilva) terjed ki.

A mezőgazdasági kibocsátás csaknem felét az Alföld adja

2020. augusztus 30. 04:36

A területileg legnagyobb alföldi régiók szerepe kiemelkedő a mezőgazdasági termelésben: folyó alapáron a teljes kibocsátás közel felét adják.

Elvéreznek? 11 százalékkal csökkent a vágósertések ára idén

2018. július 12. 13:34

2018 májusában a mezőgazdasági termelői árak 0,6%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 4,6%-os növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,4%-os csökkenéséből tevődik össze.