Agrárközélet

Megváltozott a vízügyi szabályozás, már 20 évre is adható vízjogi engedély

NAK

Az év elején megváltozott vízügyi szabályozás szerint a korábbi 5 év helyett immár akár 20 évre is kaphat vízjogi engedélyt az öntözni kívánó gazdálkodó.

A 2019. január 1-én megváltozott vízügyi szabályozás (a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) kormányrendelet 5. § (13b) szakasza) lehetővé teszi, hogy már akár 20 évre is megadható legyen az öntözéshez elengedhetetlen vízjogi engedély a korábbi 5 év helyett. A szabályozással csökkenek a gazdálkodók bürokratikus terhei, kevesebb lesz az engedélyezéssel járó adminisztrációs- és költségteher.

A vízjogi engedélyek kiadásában részt vesz a talajvédelmi hatóság is, amely a talajvédelmi tervek alapján a szakhatósági állásfoglalást 5 évre adja meg. Ehhez igazodott a vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedély hatályossága is. 2018 őszén megjelent a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló kormányhatározat, amelyben a kamarának közreműködő szerepe van.

A kormányhatározat irányozta elő többek közt azt, hogy az öntözésben érintett Belügyminisztérium, valamint Agrárminisztérium a talajvédelmi szabályozás szempontjából vizsgálja felül a vízjogi engedélyezést, és tegyen javaslatot a hosszú távra szóló öntözési vízjogi engedély feltételrendszerére. Ennek eredményeként a gazdák akár 20 évre is kaphatnak vízjogi engedélyt az öntözésre. Az engedély érvényessége függ a vízkészlet hosszú távú rendelkezésre állásától és/vagy a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság állásfoglalásban tett előírásaitól.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben

Mesterséges vízpótlás segíthet az aszály elkerülésén

2019. április 18. 06:03

Január és március között lehullott csapadék mennyisége 24 és 94 milliméter között alakult, az országos területi átlagérték 54 milliméter volt, ami az időszakos átlagnál 41 százalékkal kevesebb.

Itt az idő a szemléletváltásra a vízgazdálkodásban is

2019. március 23. 11:02

Az öntözés csak a magyar termőföld 2 százalékára terjed ki, ezért 2024-ig 100 ezer hektárral növelni kell az öntözhető területek nagyságát.

Az Európai Bizottság új szabályozása segíti a szennyvíz öntözővízzé alakítását

2018. május 29. 11:57

Az uniós földek harmada egész évben vízhiánytól szenved, és a vízhiány számos tagállamban továbbra is komoly probléma.