Agrárközélet

Fiatal gazdáknak szervez szakmai programokat az agrárkamara és az AGRYA

MTI

Mintegy 10 millió forintból szervez szakmai programokat együttműködésben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) a fiatal gazdák és az agrár-szakképzésben és -felsőoktásban tanulók számára - mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Győrffy Balázs kiemelte, hogy a NAK és az AGRYA az agrárium vonzóvá tétele és a generációváltás elősegítése érdekében létrehoztak egy külön kamarai osztályt Fiatal Gazda és Innováció elnevezéssel, valamint elindították az Egyetemi Fiatal Gazda Klubokat, amelyekből tavaly három kezdte meg működését, az idén további három megalakulása várható. Ezekben szakmai előadásokat tartanak az érdeklődő fiatalok számára.

Mindezek mellett 2019 ősztől folytatódik az „Így neveld az álmaidat” vállalkozói készségfejlesztői program fiataloknak, valamint az „Apró léptékkel program” a kisléptékű mezőgazdasági termelés iránt érdeklődő fiatal termelők számára – ismertette.

A NAK elnöke szerint a 23 éves múltra visszatekintő AGRYA és az agrárkamara legfontosabb célja a nemzedékváltás elősegítése az agráriumban, mivel Magyarországon az egyéni gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, és csupán 6 százalékuk 35 év alatti. A helyzet 2000-2010 között sokat romlott, a 35 év alatti gazdálkodók aránya 2,1 százalékponttal csökkent ebben az időszakban.

Győrffy Balázs beszélt arról is, hogy egy 2012-es kutatás szerint a fiatal gazdák a földhöz jutást, a bürokráciát, a jogszabályok változását, a támogatások elnyerési valószínűségét, a hitelhez jutást, az időjárási szélsőségeket, a terményár-ingadozást és a szakképzési rendszer hiányosságait tekintették tevékenységük legfontosabb nehezítő körülményeinek. Ezeket a kormányzat, illetve a kamara is felismerte, így több intézkedés és javaslat is született a helyzet megváltoztatására – tette hozzá.

Az agrárkamara elnöke szerint a fiatal gazdálkodók boldogulását több támogatás is segítette, példaként említette többek között a Vidékfejlesztési Programot és a Földet a gazdáknak programot, utóbbinál a földtulajdont szerző 30 ezer magyar földműves 40 százaléka 40 év alatti fiatal gazda volt.

Emellett kitért az időjárási szélsőségek egy részét csökkentő jégkármérséklő-rendszer kiépítésére és üzemeltetésére is. Meggyőződése szerint ezeknek köszönhető, hogy a fiatalok optimistának tűnnek, és ezt bizonyítja az is, hogy a fiatal gazdák 93 százaléka tervezi a gazdasága bővítését.

Weisz Miklós, az AGRYA társelnöke elmondta, hogy az együttműködésben eddig 5 helyszínen 15 szakmai eseményt tartottak, 500 gazdálkodó részvételével.

Hozzátette, hogy a szakmai programokon törekszenek a kétoldalú kommunikáció kialakítására, így a fiatalok egyenesen szakértőktől tájékozódhatnak többek között a földügyekről, az adóügyekről, a közös agrárpolitikáról, az információtechnológiai megoldásokról és újításokról.

Az események ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek, az érdeklődők a kamara honlapján jelentkezhetnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A falugazdászok díjmentesen segítik az egységes kérelmek benyújtását

2019. április 10. 03:33

A támogatási kérelmek kétharmadát, évente mintegy 120 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével adják be a gazdák.

A fordított áfa alkalmazásának meghosszabbítását javasolja az agrárkamara

2018. június 15. 09:06

Amennyiben mégsem lehetséges meghosszabbítás, a köztestület javasolja, hogy akkor a jelenleg érintett, valamint az ehhez közvetlenül kapcsolódó termékek, alapvető élelmiszerek áfájának mértéke csökkenjen 5 százalékra.

Idén először a repcénél is végeztek fajta-összehasonlító kísérleteket

2020. augusztus 19. 11:26

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Szövetséggel (VSZT) együttműködve – a kukoricát és az őszi búzát követően – már az őszi káposztarepcét is bevonta a fajta-összehasonlító kísérletek körébe.

Előzetes igényfelmérést tart a NAK a napelemfarmokkal kapcsolatosan

2018. március 12. 11:30

Egy kisteljesítményű naperőmű megvalósítása mintegy nettó 190-220 millió forintos beruházást igényel.