Agrárközélet

Diplomácia: Nagykövetekkel tárgyalt Nagy István agrárminiszter

MTI

A közös uniós agrárpolitikáról, a GMO-mentes állati takarmányokról és a védjegypolitikáról egyeztetett Nagy István agrárminiszter Pascale Andreanival, Franciaország budapesti nagykövetével kedden, továbbá a nap folyamán hivatalában fogadta Mohammed Abdulhadi al-Matrafít, Szaúd-Arábia nagykövetét is, akivel egyebek mellett a kereskedelmi lehetőségeket tekintették át.

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárcavezető a francia nagykövettel folytatott megbeszélésen arról beszélt, hogy Budapest és Párizs hagyományosan jó kapcsolatokat ápol egymással a mezőgazdasági és környezetügyi együttműködések területén.

A magyar mezőgazdaság legfőbb feladata a feldolgozottsági szint növelése, az öntözés fejlesztése és a generációváltás elősegítése, a kutatás-fejlesztés eredményeinek az agráriumba történő beillesztése – fejtette ki a miniszter.

Nagy István jelezte, az idei év legfontosabb témája a közös uniós agrárpolitika (KAP), amelynek költségvetésén és részletszabályain egyaránt sok múlik. Hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is erős KAP-ban érdekelt. Hozzátette: az együttműködés keretei közt kialakított új támogatási rendszer mintegy 9 milliárd euró közvetlen termelői segítséget jelent a szektornak 2020-ig. Kitért arra is, hogy Magyarország nagyon aktív szereplő abban, hogy a lehető legjobb kompromisszumot érjék el a tagállamok.

Szaúd-Arábia nagykövetével az agrár-külkereskedelemről, a magyarországi befektetések és a biztonságos húsellátás lehetőségeiről, valamint a kutatás-fejlesztésben történő együttműködésről folytatott megbeszélést Nagy István. A miniszter fontos előrelépésnek tartja, hogy Magyarország megkapta az engedélyt a vöröshús Szaúd-Arábiába történő exportálására. Az agrárminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország magas színvonalú és feldolgozottságú élelmiszergazdasági, állati eredetű és malomipari, továbbá fagyasztott zöldség és gyümölcs termékekkel rendelkezik.

A szaktárca tájékoztatása szerint az agrárminiszter a japán nagykövettel is tárgyalt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Budapest Afrika Fórum: bővülő mezőgazdasági kapcsolatok Afrikával

2018. június 21. 06:35

Magyarország természeti és így mezőgazdasági viszonyai is gyökeresen eltérőek Tunéziáétól, Ugandáétól vagy a Dél-afrikai Köztársaságétól, vannak olyan globális kihívások, amelyekre leginkább együttesen lehet megtalálni a helyes választ.

Belvíz – áldás vagy átok a mezőgazdaságban?

2020. február 27. 04:37

Igaz, hogy a gyakran hetekig vízborította területek korlátozzák a mezőgazdasági művelést. Azonban, ahogy a nagy szárazságok után igazi kincsként kezeljük az esővizet, a földeken viszonylag rövid ideig álló vízfeleslegre is tekinthetnénk értékként.

Már megjelent az áprilisi Agrofórum!

2019. április 15. 17:04

Vajon mi áll a hazai burgonya termőterület drasztikus csökkenésének hátterében, melyek az ágazat fejlesztési lehetőségei, fellendülhet-e ismét a burgonyatermesztésünk?

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.