Agrárközélet

Új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca

MTI

Az agráriumban szükség van kamattámogatású hitelezési programra, hiszen az Európai Unió mezőgazdasági fejlesztésre fordítható forrásai ebben a fejlesztési ciklusban már gazdára találtak - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Az agárminiszter szerdán a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, az Agromashexpo és Agrárgépshow szakkiállításon jelentette be, hogy új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére.

A műsorban Nagy István kifejtette: az eddigi pályázatokon látható volt, hogy jóval többen adták be igényüket, mint ahányan nyerni tudtak. A mezőgazdaságban van beruházási szándék, ezt a folyamatot nem akarják megtörni – mondta.

Nagy István szólt arról, hogy a mezőgazdasági technológia fejlődése rohamos tempóban halad, aki nem ruház be, az véglegesen lemarad. A versenyképesség növeléséhez beruházás kell, és ebben segíteni kell a gazdákat – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: el kell érni azt is, hogy a hozamnövekedés jövedelemnövekedéssel is járjon. A magyar agrártermelőknél jelenleg az egy hektáron megtermelt jövedelem az európai uniós gazdákétól elmarad, ezért is kellenek a technológiai beruházások.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Magyar gépek a gazdák igényei szerint - Folyamatos termékfejlesztés a Sokorónál

2020. február 4. 11:38

A több mint 60 éves múltra visszatekintő magyar gépgyártó, a Sokoró Kft. folyamatosan fejleszti termékeit. Ennek lehettem tanúja az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon is.

Versatile 335 - Kanadai traktor kompromisszumok nélkül

2018. április 2. 11:37

A Versatile 335 egy új széria, amely Tier IV F motorral a 265-365 lóerőtartományban érhető el. Nagy a tengelytáv, és az önsúlya, utóbbinál 16 tonna is elérhető.

Gépészet Videó

A jövő mezőgépészeit látta vendegül a Fliegl Abdán

2018. március 14. 14:39

A FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. vendégül látta a MezőgépÉSZek játék III. helyezett csapatát.

Farmet Falcon - Sokoldalú vetőgép számos opcióval

2018. március 15. 12:43

A Farmet Falcon pneumatikus gabonavetőgép egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely számos opcióval és méretben rendelhető.

Gépészet Videó