Növényvédelem
Fizetett tartalom

Így lesz a szemétből kedvezmény – csomagolóanyagok újrahasznosítása a Malagrow Környezetvédelmi Programmal

MALAGROW Kft.

A Malagrow névről a legtöbb termelő számára elsősorban a kiváló minőségű biostimulátorok jutnak az eszébe, pedig a vállalat már több mint másfél évtizede széleskörű hulladékkezelési megoldásokat is kínál.

Köztudott, hogy a növénytermesztésben az egyik legnagyobb környezetkárosító tényező a csomagolás. Így a fenntarthatóságot szem előtt tartva a vállalat egy olyan programot hívott életre, melynek keretében lehetőséget biztosít az általa kizárólagosan forgalmazott Valagro termékek üres csomagolásának újrahasznosítására, és ráadásként még kiemelt kedvezményekkel is jutalmazza hűséges vásárlóit.

A 2018-ban Malagrow Környezetvédelmi Program (MKP) néven indított kezdeményezés már az első évben kiváló döntésnek bizonyult: a programban részt vevő, környezettudatos termelők jelentős mennyiségű csomagolóanyagot adtak le az országszerte elérhető, több mint 80 átvevő ponton. Így a gazdák számára egyébként fölösleges hulladékot nemcsak elszállította és újrahasznosította a Malagrow, de kiemelkedő mértékű árengedményt is nyújtott az MKP program révén.

A termelők és a viszonteladók egyaránt pozitívan fogadták a kezdeményezést: a vásárlók örömmel tapasztalták, hogy ilyen sokféle termék – biostimulátor, mikroelem és műtrágya készítmény is – részt vesz a programban, és hogy már egy gyűjtőzsáknyi üres flakon és zsák leadásával is több ezer forintot spórolhattak meg a következő vásárlásuknál. A leadást térképes kereső segítette, így mindenki könnyen megtalálta a számára optimális MKP pontot.

A programmal kapcsolatban számos hasznos észrevétel is érkezett az induló évben: például az üres csomagolóanyagok megfelelő előkészítése, illetve kiöblítése kapcsán, vagy az MKP gyűjtőzsák megvásárlására és a leadott termékek adminisztrációjára vonatkozóan. Ezekre a vállalat az idei program előkészítése során különös hangsúlyt fektet, hogy biztosan senki ne maradjon le a remek kedvezményekről.

A sikeres első évet követően tehát a Malagrow tovább folytatja az MKP programot, és 2019-ben is jelentős árengedményekkel honorálja majd a fenntarthatóság és a minőségi termékek iránt elkötelezett termelőket. Bár a csomagolóanyagok leadása őszig még várat magára, már tavasszal érdemes lehet érdeklődni a viszonteladóknál Valagro termékek vásárlásakor, illetve figyelni a program honlapját a legfrissebb információkért: https://malagrow.hu/mkp

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit tegyünk a repcével ősszel?

2020. szeptember 17. 07:57

A repce őszi menedzselése képzi az alapját egy igazán jó termésszintnek. Az őszi teendőink célja, hogy olyan repcét „engedjünk a télbe”, ami 8-12 levelet és kb. 30 cm-es karógyökérzetet fejlesszen minimum 1 cm-es gyökérnyakátmérővel. Ha ezeket a paramétereket el tudjuk érni, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy a növényünk át fog telelni. Ahhoz viszont, hogy ezt a fejlettséget a növény el is tudja érni, ahhoz az őszi teendőket kézben kell tartani.

Őszi teendők a repcetáblán

2020. szeptember 16. 12:31

Az elmúlt pár év tapasztalatai megerősítik, hogy jövedelmező termésszint a vetéstől kezdve tervezett és megfelelően végzett növényápolási, növényvédelmi technológiák alkalmazásával érhető el.

„Nem a célokkal, hanem a módszerekkel van probléma” – interjú Szalkai Gáborral

2020. szeptember 16. 12:03

A növényvédelem helyzetét folyamatos kétségek közt tartja az EU, gyors és sokszor indokolatlan hatóanyag-kivonási döntéseivel. E mellé idén tavasszal berobbant a koronavírus-járvány, ami kaotikus szezonkezdést okozott mind a növényvédőszer-gyártók, mind a kereskedők és termelők oldalán. A Növényvédelmi Szövetség képviseli a Magyarországon bejegyzett növényvédőszer-gyártó cégek, illetve képviseleteik szakmai érdekeit, ezért kértük a kialakult helyzet elemzésére az NSZ ügyvezető igazgatóját, Szalkai Gábort.

Judo – egy régi-új szer levéltetvek ellen

2020. szeptember 14. 12:02

Az ősz iárpa sikeres termesztésének alapja, hogy megakadályozzuk a vírusok fertőzését az állományban. Az őszi árpa legfontosabb vírusai az árpa sárga törpülés vírus (BYDV) és a búza törpülés vírus (WDV). Közös bennük, hogy vektorok segítségével terjednek, a BYDV vírust a levéltetvek, míg a WDV vírust a kabócák terjesztik.

Az uniós támogatásoknak összhangban kell lenniük a környezetvédelmi követelményekkel

2019. április 16. 10:16

Nem növelhetők a gazdák számára előírt környezet- és klímavédelmi vállalások úgy, hogy közben az Európai Bizottság javaslata szerint jelentősen csökkennének a támogatások.

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

2019. november 19. 05:24

A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.

Eldobni az ekét?

2019. július 30. 11:54

Lajos Mihállyal, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a talajműveléssel kapcsolatos társadalmi véleményekről, szakmai félreértésekről és mindezek jelentőségéről.

Dunazugi Denevérkutató Program - 22 denevérfaj él a Pilisi Parkerdő területén

2019. június 9. 11:35

A denevérek az erdő természetességének indikátorai, emblematikus jelölő fajok. Az utóbbi két évtized során erdőlakó denevéreink egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek. Megmaradt állományaik rendkívül sérülékennyé váltak, melynek egyik fő oka, hogy szaporodó kolóniáikról, azok helyzetéről nem áll elegendő információ a rendelkezésre.