Agrárközélet

Sovány tejpor: elkelt az intervenciós készletek 99 százaléka

MTI

A legutóbbi, pályáztatáson alapuló értékesítés keretében az Európai Bizottság által állami intervenció útján felvásárolt és kezelt soványtejpor-készletekből 18 514 tonnát adtak el, ezzel a készletek 99 százaléka elkelt - közölte Phil Hogan, a mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős biztos csütörtökön.

Az Európai Bizottság 2015 és 2017 között összesen 380 ezer tonna sovány tejport vásárolt fel állami intervenció keretében a piac stabilizálása és a termelők jövedelmének támogatása céljából. A bizottság 2016 végétől kezdve havi, majd kéthavi nyilvános pályázati felhívások sorozatával, fokozatosan vezette vissza e terméket a piacra.

Az uniós biztos tájékoztatása szerint a legutóbbi értékesítésen 18 514 tonna kelt el, így az eredeti 380 ezer tonnás soványtejpor-készletből mindössze 1 százalék, azaz mintegy 4 ezer tonna maradt. Azon 14 tagállam közül, amelyek az uniós bizottság megbízásából sovány tejport tároltak, jelenleg csak négynél maradt fenn valamekkora készlet.

Két évvel az eljárás kezdete után a tej kilogrammonkénti ára a 2016. nyári 26 centről 36 centre emelkedett – tette hozzá.

A következő pályázati felhívást február 7-én teszik közzé – közölte az uniós bizottság.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Bács-Kiskun megyében

2019. december 15. 07:47

A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.

Központban a munkaerő - VII. AXIÁL Gyakorlati Akadémia

2018. április 17. 16:20

Április 11-12-én immáron 7. alkalommal került megrendezésre az AXIÁL Gyakorlati Akadémia szakmai rendezvény a szarvasmarhatartók, azon belül is elsősorban a tejtermelő gazdaságok vezetői részére.

Nem került forgalomba hazánkban szennyezett német tej

2019. október 14. 08:17

Az 1,5 százalékos zsírtartalmú tejet számos kereskedelmi lánc forgalmazta, köztük az Aldi Süd, amely Milfina márkanévvel, és a Lidl, amely Milbona márkanévvel árusította.

Drágulhatnak a tejek és a tejtermékek

2019. december 3. 12:33

A hazai nyers tej felvásárlási árának emelkedése – jellemzően némi késéssel és csak részben, de – megjelent a főbb tejtermékek feldolgozói átadási árában is: a túró, valamint a savanyított tejtermékek 6, a tejföl 4,5, a vaj pedig közel 4 százalékkal drágult.