Gépinfo

Ma éjfélkor lejárnak a 2018-as autópálya-matricák

MTI

Csütörtökön éjfélkor lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel csak eddig lehet jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le. Január utolsó hetében – szerdáig – több mint 1 millió éves e-matricát értékesített már a szolgáltató, mintegy 290 ezer éves országos és 790 ezer éves megyei matricát. Megyei matricából 2 százalékkal, az országosból 9 százalékkal többet adtak el idén eddig az előző év azonos időszakához képest.

Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül is megvásárolhatók.

Az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél – ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és azok pótkocsijai – az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint.

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet.

A NÚSZ Zrt. a matricák gyors megvásárlásához a https://ematrica.nemzetiutdij.hu/ oldalt ajánlja, ahol kényelmi díjat nem számolnak fel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Későbbre halasztották a felügyeleti díj befizetését

2020. április 22. 09:47

A veszélyhelyzetre való tekintettel a kormányzat a felügyeleti díj megfizetéséről szóló határidő áthelyezéséről döntött.

Itt az almafelvásárlásokhoz kapcsolódó szerződéskötési határidő

2020. július 22. 08:47

A hatályos hazai jogszabályi előírások értelmében, a meggy mellett az alma Magyarországon történő feldolgozása esetén is kötelező írásban rögzíteni a gyümölcsök értékesítésére irányuló szerződést.

Még benyújthatóak támogatási és kifizetési kérelmek a szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatása intézkedésnél

2018. május 30. 10:49

A támogatási és a kifizetési kérelmeket az egyéni tervnek helyt adó, vagy részben helyt adó határozat mellékletében szereplő „Területazonosítónként” külön-külön kell benyújtani a Kincstár részére.

Június 15-ig lehet bejelenteni az őstermelői adatváltozásokat

2018. május 8. 11:11

A mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) kormányrendelet rendezi, hogy az őstermelő személyes és az őstermelői tevékenységére vonatkozó adatokban bekövetkezett változásokat milyen határidőkkel kell bejelenteni.