Agrárközélet

Veszprémben tanácskoztak a V4-ek agrárkamarái

MTI

A közös agrárpolitika jövőjéről tanácskoztak a visegrádi országok (V4) agrárkamaráinak 71. veszprémi ülésén, a szerdán zárult kétnapos egyeztetésen napirendre került a biokomponensek üzemanyagon belüli arányának növelése is.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az ülést követő szerdai, veszprémi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a találkozó első napján 31 kelet-közép-európai bioüzemanyag-gyártót tömörítő szervezet vezetője vett részt, akik a bioüzemanyagok bekeverési arányának növelését szorgalmazták. Álláspontjuk szerint ezzel évente több milliárd literrel csökkenthető lenne a régió olajszükséglete, a gyártás során keletkezett GMO-mentes melléktermékekkel pedig mérsékelhető lenne az importált génmódosított szójától való függőség.

Az ágazat vezetői arra tettek javaslatot, hogy a V4 országok agrárkamarái indítványozzák országuk döntéshozóinál, hogy a jelenlegi arányt mintegy megduplázva a benzin esetében 10 térfogatszázalékra, a dízel esetében pedig 7 térfogatszázalékra emeljék a bioüzemanyag arányát.

A bekeverési arány emelése növelheti a térség gazdálkodóinak versenyképességét és új munkahelyek létrehozásához járulhat hozzá – mondta az Agrárkamara elnöke.

A tanácskozás kiemelt témája volt az egyes gyümölcsök esetében évről-évre visszatérő krízisek kezelése. A résztvevők szerint a piaci anomáliáknak az ágazatot érintő szerződések rendezésével és az egyes országok intézkedéseinek összehangolásával lehetne elejét venni.

Az almapiacot érintő kérdések kezelésére munkacsoport felállításáról döntöttek – mondta a kamara elnöke.

Győrffy Balázs elmondta azt is, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) költségvetésének legalább a mai szinten történő megőrzése mellett érveltek az agrárkamarák vezetői, valamint a termeléshez kötött támogatások 15 százalékos mértékének megőrzését, illetve növelését szorgalmazták.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).

Hazánk is fontos szereplő az agrárpolitikai tárgyalásokon

2018. október 8. 10:50

Magyarország kulcspartner, meghatározó szereplő az új uniós költségvetési időszak, és a Közös Agrárpolitika (KAP) szabályairól szóló alkufolyamatban.

Bonyolultabbá válhatnak az uniós agrárkifizetések végrehajtási szabályai

2018. október 12. 05:58

Az új agrártámogatási rendszerben a kiemelt célok közé tartozik a versenyképesség növelése, a klímaváltozás elleni fellépés, a környezetvédelem, a modernizáció, az élelmiszer- és egészségvédelem, a biodiverzitás megőrzése.

Csökkentené az Európai Bizottság a hazánknak nyújtható agrártámogatásokat

2018. június 2. 06:30

Magyarország számára 2018-as árakon 10,4 milliárd eurót irányoztak elő, ezen belül a közvetlen kifizetésekre 7,6 milliárdot, vidékfejlesztésre pedig 2,6-ot.