Agrárközélet

Hamarosan rendeződhet az osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete

MTI

Rövidesen rendeződhet a több mint 4 millió embert érintő osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete, mivel hamarosan a parlament elé kerülhet az erről szóló törvényjavaslat - közölte az agrárminiszter pénteken Hévízen.

Nagy István a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület agrárkonferenciájának zárónapján kifejtette: több mint 2,5 millió hektár földet és 4,6 millió embert érint az elaprózott birtokok problémája, ami sok esetben a rendkívül csekély tulajdonrész vagy az elérhetetlen tulajdonosok miatt „blokkol mindent”.

Az egyeztetéseken már átjutott törvényjavaslat szerint nem lesz kötelező az osztatlan tulajdon kivezetése, csak kérelemre. Az eljárásokat a mostani több mint 2,5 év helyett egy évre tervezik rövidíteni, és kiterjesztik majd az erdőbirtokok rendezésére is – mondta az agrárminiszter.

Nagy István jelezte: a magántulajdont tiszteletben tartó szabályozás készül, így értékesítés esetén az elérhetetlen tulajdonosok vagy örökösök esetében elkülönített számlára kerülne a vételár. Meg kell húzni ugyanakkor a mérethatárt, ami alá örökléssel már nem mehet egy birtokméret, ezek esetében a hagyatéki eljárásban meg kellene egyezniük az örökösöknek.

A miniszter az öntözésfejlesztést az agrárium egyik legnagyobb kihívásaként jelölte meg, hogy miként tudják a megváltozott időjárási körülmények között is biztosítani a megfelelő mennyiségű és minőségi vizet. Öntözés nélkül nem lehet eredményesen gazdálkodni, ezért fejleszteni kell az elhanyagolt csatornákat, hogy újra működőképesek legyenek – jelentette ki.

A terv az, hogy a jelenlegi 80 ezer hektáros öntözött terület nagyságát 2024-ig 100 ezer hektárral bővítsük. A csatornák karbantartása továbbra is vízügyi feladat marad, az agrártárca pedig az év első felében létrehozza a Nemzeti Öntözési Központot, hogy a vízjogi engedélyeztetési eljárás során jelenleg szükséges 29-féle engedély és több mint 2,5 éves folyamat jelentősen csökkenjen – ismertette a szakminiszter.

Nagy István kitért arra, hogy a Vidékfejlesztési Programban pályázati lehetőséget is biztosítanának az öntözés elterjesztésére, de törvényi segítség kell ahhoz, hogy egy öntözési területnek nyilvánítható táblán ne lehessen egy-egy tulajdonosnak megakadályozni a fejlesztést. A Belügyminisztérium mindezzel párhuzamosan évente 17 milliárd forintot kap 2030-ig, hogy használhatóvá tegyék az öntözőcsatornákat.

Kifejtette ugyanakkor, hogy a búza- és kukoricatermesztés helyett – mert ez hosszabb távon már nem lesz elég versenyképes a világban – nagyobb súlyt kellene kapnia Magyarországon a szántóföldi zöldségtermesztésnek, amihez megfelelő tároló- és feldolgozókapacitásra is szükség van. Példaként említette, hogy éppen most hiánycikknek számít a hazai burgonya a megfelelő tárolókapacitások hiánya miatt.

A tavalyi támogatások kifizetése kapcsán a politikus arról beszélt, hogy 228,46 milliárd közvetlen és 33 milliárd forint termeléshez kötött támogatást fizettek ki január végéig, de március végére 95 százalékos lesz a kifizetési arány. Arra hívta fel azonban a gazdák és a termelők figyelmét, hogy az európai uniós támogatásokra nem nyereségként, hanem fejlesztési önrészként kellene tekinteni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A jobb minőségű borok előállításának kulcsa a szerkezetátalakítás lehet

2018. június 20. 07:10

Az elmúlt évtizedekben a minőségi bor és pálinka fogyasztása került előtérbe, és ha ez a folyamat nem törik meg, akkor az ágazat szép jövő előtt áll.

Folyamatosan dolgozzák fel a kifizetési kérelmeket a Kincstárban

2018. szeptember 10. 08:53

A magyar agrárium jövője szempontjából létfontosságú, hogy a Vidékfejlesztési Program forrásait minél hatékonyabban fel tudjuk használni.

Újabb 80 milliárd forintra lehet pályázni

2020. május 28. 13:38

Az elnyerhető támogatás maximális összege az eddigi 500 millió forint helyett 2 milliárd forint lesz, a pályázatokat a Vidékfejlesztési Programból finanszírozzák.

A kérelembeadás időszaka következik

2018. március 7. 08:59

Közel egy hónap múlva indulhat az egységes kérelmek beadása, és ebben újra komoly szerep hárul a kamarai falugazdászokra. A 2017-es támogatásokat várhatóan ez év március végéig kifizeti a kincstár.