Agrárközélet

Súlyos veszteségeket okoznak az Oroszország elleni szankciók

MTI

Oroszország ellen 62 országban 159 féle kereskedelmi korlátozás van érvényben, amelyek 2018-ban 6,3 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak a kivitelnek - közölte kedden az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium.

A korlátozások elsősorban az acél és a gabona kivitelét sújtják. A tárca szakértői által összeállított anyag szerint a korlátozások a különféle szankciók mellett magukban foglalják a dömpingellenes vámokat, az engedélyeztetést, a kvótákat, a technikai akadályokat, az állat- és növény-egészségügyi intézkedéseket.

A legnagyobb veszteséget, 2,42 milliárd dollárt az EU által bevezetett intézkedések okozták. A második helyen az Egyesült Államok áll 1,17 milliárd dollárral, a harmadikon pedig Ukrajna 775 millióval.

Az unió vezet az életbe léptetett korlátozások számában is: az EU az orosz tárca szerint 25, Ukrajna 22, India 16 féle, az orosz exportot akadályozó intézkedést vezetett be. Az Egyesült Államok a maga kilencféle korlátozásával a hatodik helyen áll, Fehéroroszország (13) és Törökország (12) mögött.

Az ágazatok közül a legsúlyosabb veszteséget, 3,99 milliárd dollárt a kohászat szenvedte el, amelyet az agrárszektor követ 1,1 milliárd dollárral. A vegyipar 640,7 millió, az autóipar pedig 306 millió dollár kárt könyvelt el.

A dokumentum szerint az orosz gazdaságfejlesztési minisztériumnak tavaly 32 kereskedelmi korlátozás feloldásáról sikerült megállapodnia, amelyek szakértői vélemények szerint 330 millió dollár veszteséggel jártak volna.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A kedvezőtlen időjárás miatt drágulnak a gabonák

2019. július 4. 07:58

A búza 2,4, a szója 1,1, a kukorica pedig 4,1 százalékkal drágult, ennek oka főként a kedvezőtlen időjárás.

Folyamatosan növelik az üvegházak számát Oroszországban

2019. február 24. 11:32

Az idei nagy előrelépés előzménye, hogy az elmúlt évben az orosz üvegház-kapacitás 300 hektárral 2500 hektárra növekedett.

Magas az alma raktárkészlete az unióban

2019. április 29. 07:46

Ha a készletek egy részét nem dobják ki vagy nem adják az állatoknak (ami a termelők számára gyakorlatilag ugyanazt jelenti), akkor Lengyelország több mint 100 ezer tonnányi készlettel indul a 2019/20-as szezonnak.

Felfüggesztheti gabonaexportját Oroszország

2020. április 21. 08:47

Nagyon sok a bizonytalanság a globális búzaellátással kapcsolatban, miután Oroszország közölte, hogy leállíthatja a szállítmányokat, hiszen ez növeli a gabonaárakat a kínálat szűkülése miatt.