Agrárközélet

Ingyenes állategészségügyi és járványvédelmi képzést indított a kamara

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén tavasszal indította el a viziszárnyastartók számára ingyenes, állategészségügyi/járványvédelmi oktatását.

A képzés résztvevői számára a tananyagot, illetve az előadásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei készítették el, illetve állították össze. Első lépésként 2019. február 28-án a NAK kecskeméti irodájában tartott tájékoztatót a NÉBIH járványügyi referense, ahol a képzést tartó szakemberek részére átadásra kerültek az oktatási anyagok, illetve a képzéssel kapcsolatos legfontosabb információk.

Az oktatók gyakorlati szakemberek közül kerülnek ki, praktizáló állatorvosok, nagy tapasztalattal rendelkező tenyésztők, járványvédelmi, állathigiéniai szakemberek. Az előadások megtartásában a járványvédelmi kerekasztal tagjai is részt vállaltak. A képzés elsősorban a helyes állategészségügyi és járványvédelmi szemlélet kialakítását célozza, de ehhez a helyes telepi gyakorlat napi szintű kialakításán keresztül kíván segítséget nyújtani a termelőknek. A félnapos oktatás során az elsajátítandó anyagot nyomtatva is megkapják a résztvevők, amelyet a kamara honlapjáról elektronikus úton letölthető formában is mindenki által hozzáférhetővé tesznek. A kiadvány a kamara mezőgazdasági kézikönyvsorozatában jelenik meg és minden baromfitartó számára ingyenesen elérhető lesz.

A későbbiekben valamennyi gazdasági állatfaj tartói részére szeretnének segítséget nyújtani a telepi járványvédelem hatékonyabbá tételében, hasonló képzés indítása, illetve szakmai anyag elkészítése révén. Az előadásokat kis csoportokban tervezik megtartani, ezáltal is lehetőséget teremtve a kötetlen párbeszédre és a termelők kérdéseinek egyénre szabott megválaszolására, illetve tanácsadásra. A rendezvények pontos időpontjai és helyszínei az agrár-gazdasági kamara honlapján lesznek elérhetőek, illetve itt lehet ezekre regisztrálni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Zárt baromfitartást írtak elő a madárinfluenza miatt

2020. január 26. 13:31

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A járványvédelmi zártság biztosítja a madárinfluenza megelőzését

2019. december 30. 15:17

Az állományok zártan tartása jelenleg is javasolt az állattartók számára, ugyanakkor a fedett helyen történő etetés és itatás folyamatosan kötelező érvényű előírás.

Nőtt a szarvasmarha kivitel

2018. május 10. 06:55

Marhahúsból 40 százalékkal többet szállítottak külföldre a feldolgozók, az áremelkedésnek köszönhetően a kivitel értéke ennél is nagyobb mértékben, összesen 64 százalékkal bővült.

Baromfi-genetikai kutatóbázist adtak át Vas megyében

2018. október 31. 10:55

Egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív - hagyományosnak is mondott - mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb.