Agrárközélet

Elindult a tavaszi élelmiszermustra

NÉBIH

Mától indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés.

A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció a húsvéti ünnepek végéig, azaz április 22-ig tart. Az ellenőrzés-sorozat középpontjában ezúttal is a szezonálisan népszerű termékek, valamint az azokat előállító és forgalmazó helyek állnak. A növényi termékeknél a szakemberek kiemelten vizsgálják majd a primőr, azok közül is főleg a gyorsan romló zöldségeket és gyümölcsöket, mint például a szamócát.

Országszerte március 25-től április 22-ig tart idén a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálja, a vizsgálatokat a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei végzik.

„A szezonális ellenőrzések több mint egy évtizedes múltra tekintenek már vissza hazánkban. Az akciók közös jellemzője, hogy átláthatóak: az érintett termékköröket és célterületeket egyaránt előre nyilvánosságra hozzuk, hisz az elsődleges célunk, hogy az esetleges hibákat még az ellenőrzések előtt javítsák az érintettek. A szakemberek számára sem az a fő szempont, hogy minél több bírságot szabjanak ki, hanem, hogy a megnövekedett forgalom mellett is rendezett árusító helyeken biztonságos termékeket tehessenek kosarukba a vásárlók. Tapasztalataink szerint a szezonális ellenőrzések hatása egyre jobban érvényesül. Az előállítók, forgalmazók számítanak a vizsgálatra, így nagyobb körültekintéssel járnak el.” – fogalmazott az akció kapcsán Zsigó Róbert államtitkár.

Az ellenőrzés-sorozat során a hagyományosan népszerű termékek közül többek között sonka, tojás, bor, különféle édességek, valamint szezonális zöldségek és gyümölcsök is górcső alá kerülnek. Az ezeket előállító- és forgalmazó helyeken, valamint piacokon és vásárokon is feltűnnek majd a hatósági szakemberek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A korai húsvét tesz be idén a bárányexportnak

2018. március 26. 13:43

A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem éri el az értékesítéshez szükséges mértéket

234 tojást eszünk fejenként, évente

2019. április 17. 11:57

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára.

Böjti aszaltszilvát és töltött káposztát is lehet kóstolni a Vörösmarty téren

2018. március 30. 06:50

Böjti aszaltszilvát, csorbát és szabolcsi böjti töltött káposztát is kóstolhatnak a Vörösmarty téren a Budapesti Tavasz Vásár látogatói.

Ha péntek, akkor halas recept: Halchips

2019. április 12. 13:08

A MA-HAL a Nagyböjtben minden pénteken megoszt egy különleges, de könnyen elkészíthető halas receptet, ami kizárólag hazai halat használ alapanyagként.