Agrártámogatások

Meghosszabbították a tanyavillamosítási pályázatot

AM Sajtóiroda

Egy évvel meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyás térségek háztartási léptékű fejlesztéseit szolgáló vidékfejlesztési pályázatot. A döntés értelmében a tanyán élők és a tanyás térségekben található önkormányzatok 2020. április 3-ig nyújthatják be támogatási kérelmüket a 8,23 milliárd forint keretösszegű felhívásra.

A kormány kiemelt feladatának tekinti az olyan kisléptékű infrastruktúra fejlesztések támogatását, amelyek a helyi gazdaság fejlesztése mellett az energiahatékonyság növeléséhez, valamint a tanyás térségekben élők életminőségének javításához is hozzájárulnak.

A Vidékfejlesztési Program pályázata többek között a tanyavillamosítást, a vízellátás kiépítését, valamint a szennyvízkezelési fejlesztések megvalósítását támogatja. A pályázati felhívás keretében a természetes személyek legfeljebb 6,2 millió forint, az önkormányzatok pedig maximum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, akár 95% támogatás intenzitás mellett. A felhívásra benyújtott támogatási kérelmek közül az Irányító Hatóság ez idáig több mint 300 kérelmet már támogatott, mintegy 1,6 milliárd forint összegben.

A beruházások sikeres megvalósulása érdekében a pályázat feltételeiről az érintettek a Széchenyi2020 oldalon részletesen tájékozódhatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Öntözésfejlesztés: hol és hogyan érdemes?

2018. december 10. 10:38

Örvendetes, hogy az öntözésfejlesztésben konkrét lépéseket alapozott meg a kormány, de ügyelni kell arra, hogy maradjunk a realitásoknál – figyelmeztetnek elemzésükben az OTP Agrár szakértői.

Meghosszabbíthatják az AKG és öko pályázatokat

2020. április 23. 11:29

A 2020 utáni európai uniós költségvetés és a Közös Agrárpolitika reformjának elhúzódó tárgyalásai miatt a mezőgazdasági támogatáspolitikában átmeneti időszakra kell készülni, amely a Közös Agrárpolitika jövőjével kapcsolatos döntések megszületéséig biztosítja majd az agrártámogatások jelenlegi keretek közötti igénylését és a kifizetések folytonosságát.

Módosult a Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítása pályázat

2019. január 7. 09:17

A projektben lehetőség van egyszeri elszámolást választani. Változásbejelentéssel kezdeményezhető az egyszeri elszámolásról a többszöri elszámolásra - és fordítva - történő áttérés.

Csak néhány juh- és kecskefajtára kellene szakosodni

2018. április 24. 10:52

A juh- és kecskeágazat jelenlegi állapotáról adott közre helyzetjelentést a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.